Ókori múltidézés május első hétvégéjén Gorsiumban

2026. április 17.-Múlt-kor

Ókori múltidézésre várják az érdeklődőket a Gorsium Régészeti Parkba, a Fejér vármegyei Tácra, ahol május első hétvégéjén rendezik meg a Szent István Király Múzeum hagyományos tavaszköszöntő ünnepét, a Floraliát.

Ókori múltidézés május első hétvégéjén Gorsiumban

Az eseményről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a két nap kicsit visszaviszi a közönséget a pannóniai római korba. Felhívta a figyelmet arra, hogy az évről évre bővülő programkínálatban idén van egy nagy újdonság: lovasbemutatóval is készülnek a szervezők.

Kovács Loránd Olivér, a múzeum szakmai igazgatója elmondta, hogy az évtizedes hagyományoknak megfelelően a Floralia idén is Septimius Severus császár és a gyermekei Gorsiumba tett látogatását eleveníti fel.

Az új programelemek között említette, hogy nemcsak Gorsium és a tartomány előkelőségei fogadják a császárt, hanem egyből két gladiátorjátékkal is kedveskednek a látogatónak, de lesz légiótábor is, ahol az egykori római tartományban, illetve annak határain kívül élő ókori népcsoportok is megjelennek.
Megjegyezte, hogy az idei évben két kelta csapattal találkozhatnak a látogatók, továbbá lesznek a Duna-Tisza közéről szarmaták, akik a mai perzsák rokonai.

Kovács Loránd Olivér hozzátette, hogy a vadonatúj programelemnek számító lovasbemutatóval az egyik kelta hagyományőrző csapat készül. Mint kiemelte, Európa-szerte kuriózumnak számít, hogy az eseményen a gyalogos római harcosok össze is csapnak a lovas keltákkal. Kitért arra, hogy lovas solymászati és lovas vadászati bemutatót is tartanak majd.

A múzeum művészeti intendánsa, Matuz János rendezésében színházi produkcióra is várják a közönséget: Nagy Mömax címmel háromnegyedórás előadás keretében idézik meg a kutyás gladiátorjátékokat.