Nyolcadik jelölése után sem kapta meg az Oscart Hollywood legpechesebb színésze 

Bár sokáig úgy írták a források, hogy Peter Seamus O’Toole a zöld sziget nyugati felén, Connemarában született, valójában az angliai Leedsben jött a világra, s itt is nőtt fel szegényes körülmények között. Iskoláit 14 évesen hagyta félbe, ezután egy helyi lapnál volt küldönc, később kritikus. Katonai szolgálatának letöltése után Anglia színházait járta sorra, így jutott el Shakespeare szülőhelyére, Stradford-upon-Avonbe, ahol a Lear király bemutatója olyan mély hatást gyakorolt rá, hogy eldöntötte: ő is színész lesz.

Megfelelő végzettség híján ösztöndíjasként jutott be a londoni királyi színiakadémiára, ahol Alan Bates és Albert Finney volt évfolyamtársa. A hatvanas évek elején már elismert Shakespeare-színészként tartották nyilván – eljátszotta a Hamlet, a Macbeth címszerepét, Petrucchiót a Makrancos hölgyben. A televízióban 1954-ben A vörös Pimpernelben, a filmvásznon 1959-ben a Stevenson romantikus regénye nyomán forgatott Gyermekrablás című alkotásban tűnt fel.

II. Henrik szerepében Az oroszlán télen című filmben (1968)

Karrierje 1962-ben ívelt fel, amikor őt választották ki a legendás angol hírszerzőről szóló Arábiai Lawrence című, hét Oscar-díjjal kitüntetett film főszerepére. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a producerek csak azt követően döntöttek mellette, hogy Marlon Brando és Albert Finney is nemet mondott a felkérésre. Alakításáért első alkalommal jelölték az Oscar-díjra, és egy csapásra a legnagyobb sztárok között találta magát.

A világítóan kék szemű O’Toole játszott melodrámában, musicalben, komédiában és történelmi eposzban, emlékezetes volt mint II. Henrik a Becketben (alakításáért újabb Oscar-jelöléssel honorálták), mint Lord Jim és mint hamisítvány-szakértő magánügyvéd a bájos Audrey Hepburn partnereként a Hogyan kell egymillió dollárt lopni? című alkotásban, avagy Don Quijoteként a La Mancha lovagjában, utóbbiban Sophia Loren volt partnere.

A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején újabb három alkalommal jelölték Oscar-díjra, a Viszlát, Mr. Chips és Az oroszlán télen című filmekben (utóbbiban ismét II. Henrik király volt), valamint A felső tízezer című angol vígjátékban nyújtott alakításáért.

A világhírnévnek azonban árnyoldalai is voltak. A mélyről jött színész magánéletét botrányok tarkították, házassága zátonyra futott, pályafutását, sőt életét is veszélyeztette alkoholizmusa. 1975-ben ugyan egy súlyos betegség és operáció miatt felhagyott káros szenvedélyével, de sohasem nem bánta meg ivással töltött éveit.

Karrierjének mélypontját az 1977-ben készült, néhol pornográfiába hajló Caligula jelentette, ennek bemutatója után az Old Vic színház közönsége a Macbeth premierjén lefütyülte a színpadról és a kritika sem bánt vele kesztyűs kézzel. O’Toole mégis képes volt a visszatérésre: 1980-ban A kaszkadőr, majd két évvel később A legkedvesebb évem című filmben ismét, immár hetedszer jelölték az Oscar-díjra. A gálákról azonban mindig üres kézzel távozott, így amikor 2003-ban életmű-Oscarral jutalmazták, szarkasztikus levélben kérte: várjanak még tíz évig, ő pedig igyekszik egy „rendes” díjat kiérdemelni.

A filmakadémia nem hajlott a halasztásra, így végül mégis átvette a kitüntetést, méghozzá az Oscar-jelölések tekintetében csúcstartó Meryl Streeptől. 2006-ban a Vénusz című filmért, amelyben egy idős színészt (többé-kevésbé önmagát) alakította, nyolcadszor jelölték az Oscar-díjra, amelyet nyolcadszor sem kapott meg, a férfi színészek között ezzel ő tartja a negatív rekordot (a nők között Glenn Close hasonlóan balszerencsés).

Közben szerepelt a legjobb film kategóriában Oscart nyert Az utolsó császár című Bertolucci-alkotásban, 2004-ben pedig a monumentális Trója című történelmi eposzban Priamosz király ruháját vette magára. Négy alkalommal kapott Golden Globe-díjat, de büszkélkedhetett a brit filmes akadémia BAFTA-díjával, valamint televíziós szerepért járó Emmy-díjjal is (a Szent Johanna című sorozatban nyújtott alakításáért). Színpadi pályafutását 2000-ben Laurence Olivier-díjjal ismerték el.

Peter O’Toole fél évszázad alatt csaknem száz filmben szerepelt, többnyire valós személyeket keltett életre, volt király, császár, herceg és pápa, de Hindenburg német államfő és az idős Casanova is. A színész röviddel nyolcvanadik születésnapja előtt jelentette be visszavonulását. Pályafutását érzelmileg és anyagilag is sikeresnek ítélte, szavai szerint „száraz szemmel és mély hálával” búcsúzott szakmájától.

Utolsó munkái közt volt a Katherine of Alexandria című angol történelmi film, valamint a The Whole World at Our Feet című akciófilm. Ismert volt róla, hogy az angol Sunderland fociklub lelkes szurkolója, nagy rajongója volt a krikettnek és a rögbinek is. Önéletrajza több kötetben jelent meg. Élete utolsó éveit az írországi Galway városa és London között osztotta meg.

2013. december 14-én halt meg egy londoni kórházban. Nevével egykori színháza, a Bristol Old Vic drámaiskolája 2014-ben díjat alapított fiatal színészek elismerésére.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

2. világháború

• A hatalmas veszteségek sem állították meg a szovjet hadsereget Sztálingrádnál 
• Embertelen körülményekkel szembesültek a budapesti nagy gettó lakói
• Már Pearl Harbor előtt hadba szálltak az amerikaiak a német tengeralattjárók ellen
• A Sztálin elleni harcra buzdított Andrej Vlaszov, de Hitler bizalmát nem nyerte el
• Egyetlen hajót sem süllyesztett el a rettegett német monstrum, a Tirpitz
• Alvilági segítséget is kaptak az amerikaiak a Mussolini elleni harcban