Nyolc zseni a történelemből, aki már gyermekként kivívta a világ csodálatát
2018. január 10. 14:38
A csodagyerekek nem csak napjainkban, de már évszázadok óta elkápráztatják koruk közvéleményét. Tudósok, zeneszerzők és írók soraiban is találunk olyat, akik szinte anyatejjel együtt szívták magukba tehetségüket. Következzen most nyolc zseni a történelemből, aki már gyermekként kivívta a világ csodálatát!
Korábban
Aki már öt évesen komponált
Az Ausztriában született Wolfgang Amadeus Mozart mindössze három éves volt, amikor először fogott csembalót a kezében. Öt évesen komponálta első zeneművét és tíz éves korára már számos versenyművet, szonátát, operát és szimfóniát is írt.
Nővérével, Mária Annával – aki maga is csodagyerek volt – beutazta Európát és sorra léptek fel nyilvános koncerteken és a kontinens királyi udvaraiban is. Bajorországtól Párizsig áhítattal figyelte a közönség, ahogy a kisfiú különféle trükköket mutat be a zongorán. Mozart ugyanis fantasztikus improvizációs tehetsége mellett képes volt bekötött szemmel vagy éppen kezeit keresztbe rakva is játszani.
A már kisgyermekként világhírre szert tevő Mozart később Európa leginkább ünnepelt zeneszerzőjévé vált. Bár nagyon fiatalon, mindössze 35 évesen hunyt el, így is több mint 600 zeneművet hagyott hátra maga után.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap