Növényi olajokkal tartósíthatták az ókori kelták kedvelt zsákmányukat, a levágott fejeket
2019. február 4. 16:08 Múlt-kor
Az ókori forrásokból közismert tény, hogy a kelták körében szokás volt a megölt ellenségek fejét levágni és magukkal vinni egyfajta trófeaként. Több római és görög forrás is beszámol arról, hogy a fejeket büszkén mutatták meg másoknak, arról azonban nem írtak részletesen, hogy tartósították-e őket valamilyen módon.
Korábban
Egy új tanulmány szerint a vaskori kelták növényi olajjal tartósították megölt ellenségeik levágott fejét, hogy azokat közszemlére tehessék. Az ókori írások gyakran említik a kelták azon szokását, hogy trófeaként bánnak ellenségeik fejével, arról azonban eddig nem rendelkezett információval a tudomány, hogy milyen módon akadályozták meg a testrészek oszlását.
A Journal of Archaeological Science című tudományos lapban közölt tanulmány szerzői szerint „a közösség és harcosainak bátorságát és erejét” mutatták a levágott fejek. A dél-franciaországi Montpellieri Paul-Valéry Egyetem kutatói a közeli Le Cailarban előkerült nagy mennyiségű ókori koponyát vizsgáltak meg. Le Cailar egy körülbelül 2500 éve lakott terület a Rhône folyó partján. Egy jelenleg beépítetlen területen található ókori település feltárása közben kerültek elő a Kr. e. 3. századra datálható fegyverek és koponyák, amelyek vélhetően együtt voltak kiállítva a kelta faluban, egészen annak Kr. e. 200 körüli megszűnéséig.
„Számos koponya bírt vágásnyomokkal, nem csupán a lefejezésből eredően, de azáltal is, ahogy a fejeket előkészítették a kiállításra – eltávolították a nyakcsigolyákat és az öreglyukat, aztán eltávolítsák az agyat, és kihúzzák a nyelvet, vagy legalábbis kikaparják az állkapocs alatti izmokat” – írta a csapat. Megjegyzik továbbá, hogy a fejek és fegyverek a fallal körülvett falu központjában voltak, azaz rendeltetésük az lehetett, hogy a falu lakói lássák őket, nem pedig az, hogy a kívülről érkező idegeneket rettentsék el. Az ókori források is azt említik, hogy az ellenségek levágott fejeit az azokat megölő harcosok helyezték ki házaik elé.
A kutatók a koponyák több apró részét porrá zúzták, hogy laboratóriumi körülmények között vizsgálhassák őket. A kémiai vizsgálat során arra jutottak, a fejeket – vagy legalábbis némelyiküket – cédrusolajba, vagy valamely helyben őshonos fenyőféle olajába márthatták tartósítás céljából. A legvalószínűbb eset az, hogy a folyamatot időről időre megismételték, hogy a fejek megőrizzék állapotukat, ezáltal az olajok még évezredekkel később is kimutathatók a fejekből megmaradt koponyákban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.