Nem cselekedhettek szabadon a britek az Enigma megfejtett üzenetei nyomán
2024. január 19. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Az Enigma
A holland Hugo Koch 1919-ben fejezte be különleges rejtjelezőgépe első változatát, amelyet aztán a német Arthur Scherbius dobott piacra 1923-ban.
A szerkezetet eredetileg tisztán kereskedelmi célra szánták, azonban 1928-ra felismerte az újrafegyverkezésre készülő német haderő, hogy katonai célra felbecsülhetetlen értéke lehet. A Reichswehr megvásárolta a készüléket, és további fejlesztését a legnagyobb titokban végezte.
Az Enigma rejtjelezőgépet különböző változatokban 1928-tól a II. világháború végéig használták a német fegyveres erők.
A végső, második világháborúban használt formájában az Enigma egy billentyűzettel, egy csatlakozólappal, három vagy négy forgótárcsával, két statikus tárcsával, illetve egy felvillanó égőket tartalmazó álló táblával rendelkezett.
A rendkívül komplex belső kábelrendszer segítségével ötféle változón keresztül rejtjelezte az üzeneteket: a) a forgótárcsák belső kábelein keresztül, b) azáltal, hogy a tárcsák közül melyiken ment keresztül az adott jel, c) a tárcsák sorrendjén (balról jobbra miként helyezkedtek el egymáshoz képest), d) a tárcsák (forgó) peremének adott pillanatbéli helyzetén, illetve e) a tárcsák egymáshoz való kábelcsatlakozásain keresztül.
Az Enigma gépek „alapbeállítását” általában naponta egy adott időpontban változtatták, és egy „kulcsbeállítás” előzte meg az egyes üzeneteket is. Ezáltal a fogadó gép dekódolni tudta a feladó gép által küldött üzeneteket oly módon, hogy a begépelt betűk a függőleges táblán a rejtjelezett megfelelőjükként villantak fel.
Az Enigmával rejtjelezett üzeneteket a németek feltörhetetlennek tartották. A változók száma olyannyira magas volt, hogy a sikeres megfejtés esélye 150 trillió (az egymillió harmadik hatványának 150-szerese) volt.
Minden egyes lehetséges beállítás végigpróbálása, percenként egy beállítással tovább tartott volna, mint a világegyetem jelenlegi ismereteink szerinti kora.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap