Mocsár őrizte meg a II. világháborús Messerschmitt német vadászrepülőt
2019. augusztus 9. 14:44 MTI
Egy második világháborús német vadászgép kivételesen jó állapotban fennmaradt roncsát emelték ki a mocsárból önkéntesek a kelet-németországi Türingia tartományban, a Messerschmitt Bf. 109 G maradványait csütörtökön mutatták be a nyilvánosságnak.
Korábban
“Aligha van Németországban ilyen méretű és minőségű repülőgéproncs” – mondta Christian Tannhäuser, a türingiai műemlékvédelmi és régészeti hivatal területi referense. A lezuhanó repülőgépek általában apró darabokra hullnak, és azok szerteszét szóródnak. A Ballenhausen városka mellett talált vadászgép darabjai is szétestek a becsapódáskor, de együtt, szokatlanul jó állapotban maradtak fenn. Szakértők szerint ez annak köszönhető, hogy mocsaras helyen zuhant le, és nyolc méter mélyen belefúródott a talajba.
A roncsok között nem találtak emberi maradványokat, ezért feltételezik, hogy a pilóta meg menekült. A harci gépet 1944 végén, egy, a szövetségesekkel vívott légi csatában érte találat. Maradványait júniusban fedezték fel, a roncs darabjai egyelőre Ballhausenben maradnak kutatási célokból, hogy később mi lesz vele, azt még nem tudni. A megtalált modell a németek egyik legfontosabb vadászgépe volt a világháborúban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.