Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
2024. szeptember 15. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Indulatok kereszttüzében
A Makkabeusok II. könyvéből fentebb idézett szövegrészlet alapján egy kutatócsoport még a jordániai Nébó-hegy környékén is ásatásokba kezdett, azonban nem járt sikerrel.
A nyolcvanas években az eredeti foglalkozása szerint altatásoknál segédkező Ron Wyatt amerikai régész azt állította, hogy sikerült megtalálnia a frigyládát egy mára betemetett föld alatti járaton keresztül.
Állítása szerint lefényképezte a kincset, ám a felvételek előhíváskor rendkívül homályosak lettek.
A Paradicsom Kapuja néven ismert bronzpaneles ajtó a firenzei Szent János-keresztelőkápolnában, alkotója Lorenzo Ghiberti (1378-1455).. A jelenetben Józsué kíséri harci szekerén a frigyládát.
A láda mindmáig feszültségek forrása. A jeruzsálemi Templom-hegyet felügyelő muszlim hatóság már többször is megvádolta Izraelt azzal, hogy alagutat fúr a szent hegy belsejébe, hogy megkeresse és biztonságos helyre szállítsa a frigyládát.
Még nem érkeztünk el a Jeremiás próféta által vizionált korszakba, amikor a szent tárgy feleslegessé válik, és teljesen kitörlődik az ellenségeskedéssel felhagyó emberek emlékezetéből: „És ha majd megsokasodtok és megszaporodtok a földön azokban a napokban, azt mondja az Úr, nem mondják többé: Az Úr szövetségének ládája! Szívére se veszi senki, rá se gondolnak, meg sem látogatják, és nem készítik meg újra.” – olvashatjuk Jeremiás próféta könyvében.
Az indulatok tehát nem csillapodnak, a bizonyság ládájának hollétét pedig továbbra is homály fedi. Vannak, akik azt állítják, hogy a frigyládát egyenesen felsőbb hatalom védelmezi – politikusok, vagy talán Isten maga.
Lehet, hogy csupán a nagyközönség számára veszett nyoma évszázadokkal ezelőtt?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.