Milyen nyelven beszélt Jézus?
2020. április 3. 16:04 Múlt-kor
Korábban
Latin, görög és más nyelvek
Az arámi és a héber mellett a görög és a latin is bevett nyelvek voltak a térségben Jézus idejében. Miután a Kr. e. 4. században Nagy Sándor görög-makedón seregei meghódították Mezopotámiát és a Perzsa Birodalmat, a görög vált a hivatalos ügyek nyelvévé a térségben.
A Kr. u. 1. században Júdea már a Római Birodalom része volt, azonban annak keleti területein – mivel igen kevés volt a latin ajkú lakos – továbbra is erősen tartotta magát a görög nyelv.
A latin leginkább a jogi és katonai ügyek nyelve volt, míg más mindennapi ügyekben megmaradt a görög használata, az arámihoz hasonló lingua francaként.
Jézus tehát vélhetően legfeljebb néhány szót ismerhetett a latin nyelvből, görögül azonban érthetett – bár saját közösségében nem ez volt a bevett lingua franca, a szélesebb társadalomban bizonyára gyakran találkozott vele.
Időről időre felmerül más térségbeli nyelvek, például az arab esetleges szerepe Jézus életében – ez utóbbi teljes bizonyossággal kizárható, ugyanis az ekkoriban a délebbre élő nomád népek által beszélt nyelv évszázadokkal később, az iszlám hódítással érkezett meg a térségbe.
Összességében tehát kijelenthető: a történelmi Jézus nagy valószínűséggel főként arámiul beszélt, emellett a héber nyelvet is ismerte és használta, és lehetséges, hogy tudott görögül is.
Ahogy napjaink többnyelvű közösségeiben, úgy a Jézus korabeli Júdeában is nagy mértékben a környezettől és a hallgatóság összetételétől függött, hogy az ember melyik nyelvet használta egy adott beszélgetésben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap