Mikor ért véget a 2. világháború Magyarországon?

2015. április 3. 17:53 MTI

Hetven éve, 1945. április 4-én fejeződtek be hivatalosan Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, szovjet hadijelentések szerint a Vörös Hadsereg kiűzte az utolsó német egységeket. Ezt a napot 1950-től a rendszerváltásig a felszabadulás napjaként ünnepelték, jóllehet újabb kutatások szerint az ország nyugati térségében még egy hétig tartottak a harcok.

Korábban

Magyarország 1941. június 27-én lépett be a Harmadik Birodalom oldalán a második világháborúba, öt nappal azután, hogy a német hadigépezet megindult a Szovjetunió ellen. A sztálingrádi csata után a kezdeményezés a szovjetek kezébe ment át, az 1943. januári doni áttörés során a kétszázezres 2. magyar hadsereg néhány nap alatt vereséget szenvedett. A magyar diplomácia puhatolódzó tárgyalásokba kezdett a szövetségesekkel, de a Kállay-féle "hintapolitika" nem vezetett eredményre. Mindez nem maradhatott titokban Hitler előtt, 1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot. Horthy Miklós kormányzó a helyén maradt, de a kormány élére a németbarát Sztójay Döme került, és minden téren meghatározó lett a német befolyás.

Románia 1944. augusztus 23-ai sikeres kiugrása, átállása az antifasiszta koalíció oldalára nehéz helyzetbe hozta a visszavonuló német és a Kárpátokban húzódó Árpád-vonalat védő magyar csapatokat. Az előretörő szovjet 2. Ukrán Front, dél felől kerülve meg a védelmi állásokat, bejutott Erdélybe. A Vörös Hadsereg szeptember 21-én elfoglalta Aradot, és szeptember 23-ára virradó éjszaka elérték a trianoni Magyarország határát. (Az akkor érvényes magyar határt már 1944. augusztus 27-én átlépték, elsőként a székelyföldi Sósmezőt foglalták el.) A szovjet csapatok október 11-én vonultak be Kolozsvárra, a hónap közepén pedig megnyerték a németek ellen vívott debreceni tankcsatát.

Az egyre borúsabb katonai fejleményeket látva Horthy 1944. október 15-én megpróbálkozott a kiugrással. A rosszul előkészített vállalkozás, amelyről a németek pontos információkkal rendelkeztek, kudarcba fulladt. Az elrabolt fiával zsarolt Horthy - Edmund Veesenmayer, Hitler "helytartója" nyomására - lemondott, de előbb még Szálasi Ferencet, a Nyilaskeresztes Párt vezérét nevezte ki miniszterelnöknek. A nyilas "nemzetvezető" és kormánya folytatta a reménytelen harcot, 170 napos rémuralmuk idején az egész ország hadszíntérré vált. A szovjetek által elfoglalt országrészen 1944. december 21-én összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, amely első ténykedéseként fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól, de a nyilasok által uralt, egyre zsugorodó területen folytatódott a zsidóság szisztematikus megsemmisítése.

A dél és kelet felől előrenyomuló Vörös Hadsereg novemberben érte el a Duna vonalát, karácsonykor bezárult az ostromgyűrű a Hitler által erődnek minősített Budapest körül, amelyet a Führer parancsa szerint az utolsó emberig védeni kellett. A főváros február 13-áig tartó ostroma a második világháború egyik leghosszabb helységharcának számít, amelyet nem véletlenül neveztek második Sztálingrádnak. Budapest rommá lőve került a szovjetek kezére, a harcok kétszázezer áldozatot követeltek. A Vörös Hadsereg ezután a Dunántúlon harcolt, előrenyomulását már csak a Székesfehérvár térségében március elején indított német ellentámadás akadályozta. A frontvonal gyors ütemben tolódott nyugat felé, és április elején túlhaladt az országon. Ám ez nem 4-én Nemesmedves falu térségében történt meg, ahogy évtizedekig tanították az iskolákban, hanem legalább egy héttel később.

Az április 4-ei dátum a Szovjet Tájékoztató Iroda közlése alapján került a magyar történelemkönyvekbe. Egyes történészek szerint a magyarországi hadműveleteket irányító Tolbuhin marsall azt az utasítást kapta Sztálintól, hogy április 4-ére foglalja el Bécset. Miután ez nem történt meg, a marsall a nyugat-magyarországi Nemesmedves község aznapi elfoglalása után arról számolt be a főhadiszállásnak, hogy befejezte a magyar területek birtokbavételét. A valóságban a németek csak április 11-én kezdték kiüríteni az utolsó magyarországi falvakat: a Rábafüzeshez tartozó hegyközséget, a közeli Szentimre-telepet és Magyarbükköst. Az összefüggő arcvonal április 12-én a Pinkamindszenthez tartozó Kapuy- és Dénes-majornál hagyta el Magyarország területét.

A háború során - az átmenetileg megnövekedett területű Magyarországon, a különböző hadszíntereken és koncentrációs táborokban - az emberáldozat mintegy 900 ezerre tehető, közülük 500 ezer volt zsidó. Az 1946-ban készített összegzés szerint a háborús károk összege 22 milliárd pengő, azaz az 1938. évi nemzeti jövedelem mintegy ötszöröse volt, és a nemzeti vagyon nagyjából negyven százaléka semmisült meg.

Április 4. alighanem az egyik legalaposabban törvénybe iktatott ünnepnap a magyar történelemben: 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány, 1950-ben a Népköztársaság kormánya rendeletben minősítette ünnepnek, végül 1965-ben a parlament ezt törvénybe is iktatta. Az 1848-as forradalom napjával, március 15-ével tudatosan versenyeztették, 1948-ban a Szovjetunió szándékosan nem március 15-én, hanem április 4-én adta vissza az 1848-49-es szabadságharc leverésekor zsákmányolt zászlókat. A rendszerváltás, azaz 1990 óta ez a nap már nem nemzeti ünnep.