Miért volt olyan piszkosul büdös a középkori Londonban?
2017. január 11. 08:36
Az elmúlt évszázadokhoz képes London ma egy kifejezetten tiszta város. A szennyvíz a csatornába folyik, a háztartási hulladékot összegyűjtik, a lakosok pedig többször zuhanyoznak egy héten, mint korábbi elődeik egy egész évben. De vajon mi volt a helyzet a középkorban?
Az orrfacsaró bűz és az emberek
Számos film játszott már el a gondolattal, hogy a 20-21. századból néhányan visszautaznak a középkor évszázadaiba, és igyekeznek beilleszkedni őseik közé. Nos, azon túl, hogy valószínűleg alig értenénk 7-8 évszázaddal ezelőtti szomszédainkat, az első, ami szemet (jobban mondva) orrot szúrna, az a mindent átható bűz. A nyári kánikulában a tömött budapesti buszokon érezhető illatorgiánál jóval áthatóbb középkori szag pedig főként magukból az emberekből eredt. Akkoriban ugyanis nem mosdottak gyakran (érdekesség, hogy a kora újkorban, egészen pontosan az 1665-ös évben a francia Napkirály, XIV. Lajos csupán egyszer fürdött), többnyire egyetlen ruhadarabban vészelték át az egész esztendőt, a személyes higiéniáról pedig vajmi kevés fogalmuk volt, írta Dan Snow brit történész a History Extrában megjelent cikkében.
A mosáshoz, mosakodáshoz való egyetlen vízforrás a folyók vize volt, ahová egyébként a latrinák tartalma is került. A téli hónapokban pláne igyekeztek elkerülni a jeges folyókban történő tisztálkodást, egyrészt a hideg másrészt amiatt, mert a 10-13. század közötti melegebb időszakot követő lehűlés során gyakran fagytak be huzamosabb időre a folyamok. Tekintettel arra, hogy a különböző kölniket csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak, biztosra állíthatjuk, hogy a középkori lakosok igencsak bűzlöttek. (Érdekesség egyébként, hogy az első európai, alkohol bázisú parfümöt királynévíznek vagy magyar víznek hívták. A 14. században készült, egész Európát meghódító parfüm – amelynek eredeti receptje mára már elveszett, a későbbiek szerint pedig főként rozmaringot és kakukkfüvet tartalmazott – a hagyomány szerint Károly Róbert magyar király lengyel felesége, Erzsébet királyné parancsára készült.)
Teljesen máshogy álltak a kérdéshez ugyanakkor a középkori muszlimoknál, ahol kicsi gyermekkortól kiemelkedő szerepet kapott a testápolás, a tisztálkodás műveleteinek elsajátítása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap