Miért tudunk annyira keveset az ókori kelta druidákról?
2019. november 22. 18:57 Múlt-kor
Korábban
Örök inspiráció és a valóság
A kereszténység a Kr. u. első században jelent meg először a mai Franciaország és Nagy-Britannia területén, és az évszázadok során egyre több kelta hagyomány helyére lépett.
A druidák mindazonáltal rendszeresen feltűntek a középkori irodalomban is, azt sugallva, hogy a pogány papok később gyógyítókká és varázslókká váltak.
Mivel azonban nem állnak rendelkezésre írott beszámolók kereszténység előtti kelta forrásokból, szinte lehetetlen alátámasztani bármiféle történelmi állítást a druidákkal kapcsolatban.
Ennek ellenére az évezredek során több „reneszánszt” is megéltek, például a romantika korában, illetve a 21. századi modern druidizmus formájában.
Habár a történészek jobbára túlzóként könyvelték el a rómaiak beszámolóit a druidák véres rítusairól, az erről szóló diskurzus 1984-ben tárgyi lelet formájában újra a felszínre került – szó szerint.
Abban az évben az angliai Cheshire-ben egy tőzegvágó emberi maradványokra lelt munka közben. Nem mindennapi leletről van szó: ez volt a híres lindow-i férfi, aki mintegy 2000 éve hevert a tőzegmocsárban, miután a jelek szerint több ütést mértek a fejére, majd megszúrták és megfojtották, végül pedig a mocsárban hagyták, ahol teste bámulatos állapotban konzerválódott.
A férfi gyomra fagyöngypollent tartalmazott, ami miatt több szakértő is feltételezte, hogy rituális emberáldozatról van szó, amelyet druidák hajthattak végre – egyesek szerint a férfi maga is druida előkelőség lehetett.
Csábító dolog a druidák valódi természetéről elmélkedni, azonban mivel eme ókori társadalmi osztályról minden ma hozzáférhető információ másodkézből való forrásokból származik, a legtöbb állítást lehetetlen alátámasztani.
Maga a „druida” kifejezés is jobbára általános terminussá vált, amely alá barmiféle tudós, tanító, filozófus, vagy szent ember tartozhat, aki a természeti erőkhöz, az igazságkereséshez, vagy a varázsláshoz valamilyen módon kötődik.
A régészet sem szolgál megnyugtató válaszokkal – egyetlen ókori leletről sem mondható el, hogy a szakértők jelentős hányada egyetértene abban, hogy druidáktól származik. Ahogy az ókorban és a középkorban, úgy ma is elsősorban a druidák misztikus, rejtélyes mivolta a legmeghatározóbb tulajdonságuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Szökőkutakkal és pavilonokkal formálta a Ligetet az Ezredéves Kiállítás
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap