Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
2019. május 29. 14:35 Múlt-kor
Korábban
Mulandó hóbort
A rikítóan figyelemfelkeltő viselet egyik magyarázata lehet a 14. századi fekete halál, melynek során a bubópestis Európa lakosságának 30-60 százalékával végezhetett. Könnyen lehet, hogy az egyáltalán nem szerény viselet a szűkös idők utáni fellendülésre adott reakció volt.
Egy emberöltőnyi gyászt követően a következő, kisebb létszámú nemzedéknek több pénze maradt az öltözködésre – a tendenciát az 1950-es és 1960-as évek radikálisan újító divatjához lehet hasonlítani, amely a második világháborúra adott válasz volt.
Napjaink folyamatosan változó öltözködési szokásaihoz képest a „poulaine” rendkívül sokáig volt divatban, csaknem egy évszázadon keresztül. Ezt könnyebb megérteni annak figyelembe vételével, hogy a középkorban meglehetősen lassan terjedt a kultúra, városról városra és országról országra, széles körben terjesztett média nélkül.
Egészen a 18. század végéig megfigyelhető, hogy az új divathullámok a társadalom legfelsőbb osztályainak körében keletkeztek, majd lassan „csordogáltak” lefelé a lakosság többi részéhez – a városokon kívülre gyakran évek múltán értek csak el.
Az angol korona végül azért avatkozott bele ebbe a folyamatba, mert a hosszú cipőorrok igencsak buja értelmezést is magukban hordoztak: az emberek elkezdték úgy tartani, minél férfiasabb valaki, annál hosszabb cipője orra.
Az országgyűlés úgy határozott, hogy a fallikus cipőorrok egyet jelentenek a nyilvános meztelenkedéssel, és számos divattal kapcsolatos törvényt hozott.
„A lordok osztálya alatt semmilyen személy, beleértve a lovagokat, nemeseket és földesurakat, nem hordhat olyan köntöst, zekét vagy kabátot, amely nem takarja el a nemi szervet és a feneket. Nem hordhatnak emellett semmiféle cipőt vagy csizmát, amelynek két hüvelyknél hosszabb pikája van. Semmilyen szabó nem készíthet ilyen rövid ruhadarabot, vagy kitömött mellényt, és semmilyen cipész nem készíthet ilyesfajta pikát” – szól az 1463-as törvény.
Az egyetlen másik város, amely törvényi erővel lépett fel a hosszú orrú cipők ellen, Párizs volt, ahol már 1368-ban hasonló tiltás lépett életbe.
Hogy a törvények miatt, avagy azoktól függetlenül, a „poulaine” az 1470-es évekre kiment a divatból. VIII. Henrik uralkodása idején a nyugat-európai cipődivat éles fordulatot vett, és a téglaszerű, széles orrú lábbeliket részesítette előnyben.
Ahogy ezek is egyre komikusabbá kezdtek válni, úgy született meg az ezekre vonatkozó törvényi korlátozás is, ami azt is magával vonta, hogy királyi ellenőrök járták a városokat, és mérték a férfiak cipőinek szélességét.
A kimondottan hegyes orrú cipőknek Nagy-Britanniában volt egy rövid feltámadása az 1950-es években, az úgynevezett „winklepicker” („csigaszedő”) formájában. A korabeli rockzene-rajongók körében bevett lábbelik orrát szintén szokás volt kitömni papírral vagy pamuttal, hogy hegyes orruk magasan maradjon.
E cipőstílus időről időre újra előkerül, azonban a középkorihoz hasonló mértéket ezidáig nem öltött az orrok mérete, és törvényekről sem tudni, amelyek korlátozni igyekeznének viselésüket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.