Mi rejtőzik a lincolni katedrális padlózata alatt?
A régészek szerint akár kétezer éves épületmaradványok is rejtőzhetnek a lincolni székesegyház padlózata alatt – amelyet most részletes, talajradaros vizsgálatoknak is alávetettek a kutatók.
Egy úttörő régészeti projekt keretében Anglia egyik legnagyobb katedrálisát részletes, talajradaros vizsgálatnak (GPR) vetették alá. A szakemberek reményei szerint a 13. századi épület alatt egy korábbi, ma már nem látható épület maradványai rejtőznek. „Itt valójában mintegy kétezer év történelme rétegződik egymásra, amelynek jelentős részét most kezdtük el feltárni” – nyilatkozta Dr. Jonathan Clark, a székesegyház régésze.
A felmérés menete
A felmérést az ún. GPR segítségével végezték el a kutatók. A GPR (Ground Penetrating Radar) elektromágneses hullámok segítségével térképezi fel a föld alatti objektumokat, így nem okoz kárt a leletekben (szemben például a hagyományos ásatásokkal).
A mostani vizsgálat két héten át zajlott. A régészek minden nap kora hajnalban már a helyszínen voltak, hogy elkerüljék a látogatókat.
A székesegyház története
A lincolni székesegyházat 1072-ben, Remigius püspök idején kezdték el építeni – felszentelésére azonban 1092-ig várni kellett. 1185-ben egy földrengés súlyosan megrongálta az épületet, így a normann kori szerkezetből gyakorlatilag csak a nyugati homlokzat maradt meg.
A következő évszázad során a székesegyházat újjáépítették. Központi tornya 1311-re készült el – ezzel a katedrális egy ideig a világ legmagasabb épületének számított. A híres torony azonban 1549-ben váratlanul összeomlott.
Ez is érdekelhet
A régészek most abban bíznak, hogy a talajradaros vizsgálatok segítségével rekonstruálhatóvá válik az eredeti normann épület alaprajza és szerkezete is.
Sírok a romok közt
A vizsgálat nemcsak a régi épületszerkezet felmérésére terjed ki: a szakemberek a székesegyház környékén római kori maradványokat és ismeretlen sírokat is keresnek. „A székesegyházban számos jelentős személy nyugszik, ezért szinte biztos vagyok benne, hogy számos olyan sír is található errefelé, amelyről nem tudunk” – mondta Clark. A talajradaros felmérés eredményeit tavasszal fogják nyilvánosságra hozni.