Mi állította meg Hannibált Róma kapuinál?
2021. április 7. 15:16 Múlt-kor
Korábban
Lótetemekből vetett ágyak
A háborúról tudósító két fő forrás a Kr. e. 2. században élt görög történetíró, Polübiosz Történelem (Historíai) című munkája, valamint a Kr. e. 1. és Kr. u. 1. század fordulójának évtizedeiben alkotó Livius Város alapításától (Ab urbe condita) című műve.
Polübiosz szerint Hannibál kora tavasszal hagyta el Bononiát, ekkor azonban serege – amelyhez télen ismét több ezer gall harcos csatlakozott, így immár mintegy 50–60 ezer főt számlált – egy újabb komoly akadállyal találta szemben magát. Egy, az Arno folyó által elárasztott széles lápon kellett átkelniük.
A katonáknak sokszor egészen a fejükig kellett elmerülni a mocsárban, így nem csoda, hogy sokan nem is érték el a túlpartot. Az átkelés során Hannibál és szövetségesei seregének számos katonája odaveszett, de a lovak és az öszvérek is tömegével pusztultak el. A pun hadvezér így kénytelen volt az etruriai lakosok öszvéreit elkobozni, hogy továbbhaladhasson célja felé, lovassága létszáma azonban – mivel lóból csak kevés állt a lakosság rendelkezésére – jelentősen megcsappant.
A nagy számban elhullott állatok azonban amellett, hogy logisztikai szempontból is nehéz helyzetbe hozták a karthágóiakat, más aspektusból is problémát jelentettek a sereg számára. Az elpusztult állatok tetemeit ugyanis a katonák halomba rakták, hogy azokon pihenjenek meg.
Bár elképzelhető, hogy a feltöltődést remekül szolgálta a ló- és öszvértetem halomból vetett bizarr ágy, volt egy káros mellékhatása is: számos katona ugyanis megbetegedett, és maga Hannibál sem úszta meg. A pun vezető egy kötőhártya-gyulladás következtében az egyik szemére megvakult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap