Mennyire volt valójában erőszakos a középkor?
2019. március 12. 15:32 Múlt-kor
Korábban
Becsületkérdés
A becsületen védelme, és a rajta esett vélt vagy valós csorbák által fűtött erőszak a társadalom legfelsőbb osztályaira is jellemző volt. Gyenge uralkodók idején a nemesség körében fellángoló erőszak félelmetes mértéket tudott ölteni. Franciaországban a 15. század elején VI. „Őrült” Károly volt a király, akin rendszeresen paranoiás skizofrén epizódok lettek úrrá, továbbá azt képzelte magáról, hogy üvegből van. Ebben az időben az egymással háborúzó nemesek nagy befolyásra tettek szert az országban, aminek eredményeképpen az erőszak tovább fokozódott. Ez vezetett Orléans hercegének 1407-es meggyilkolásához, és a Franciaországba való angol bevonuláshoz.
Angliában sem voltak azonban sokkal jobbak a viszonyok. A 15. század második felében VI. Henrik gyengekezű uralkodása alatt a nemesi családok óriási bandériumokat állítottak össze, ennek végeredménye pedig az utókor által a rózsák háborúja néven ismert belháború volt – a befolyásos személyek közötti konfliktusok, a polgárháborúk és a „tényleges” háborúk között igencsak homályos volt a határvonal.
A társadalmi spektrum másik végén a késő középkorban – köszönhetően a gyorsuló városiasodásnak és a kereskedelem fellendülésének, valamint a különböző államigazgatási formák vetélkedésének – az egyenlőtlenségek számos felkelést eredményeztek, nem csupán a földművelő osztályok körében. Térképen nézve ezek a lázadások Európa fő kereskedelmi útvonala mentén helyezkedtek el: ez Londonból Párizsba, majd Németalföldre tartott, Champagne piacain át Észak-Itália kereskedővidékeire. A leghíresebb felkelések – az 1381-es angol parasztfelkelés, az 1387-es firenzei Ciompi-felkelés, valamint az 1358-as párizsi felkelés és az észak-franciaországi úgynevezett Jacquerie – mind a társadalom különféle szintjeiről való összetett szövetségeket mozgósítottak. Közös jellemzőjük az volt, hogy a jobb képviseletért, illetve a korrupció és gazdasági kiszorításuk ellen vették fel a harcot.
A társadalmi feszültségek mentén kirobbant konfliktusok sokszor átfedésben voltak a vallási erőszakkal. A középkori Európára jellemzők voltak az időről időre feltörő vallásos erőszakhullámok, melyekben a zsidók üldöztetése is gyakori elem volt.
A középkori élet legerőszakosabb részei azonban talán mégis a törvény volt, amely saját brutális rítusait hajtotta végre meglehetősen gyakran. A büntetéseknek látványosnak kellett lenniük: a legtöbb súlyos bűncselekményért akasztás járhatott, de ennél sokkal fantáziadúsabb módszerek is léteztek a bűnözőktől való megszabadulásra.
Európa számos táján a pénzhamisítókat például elevenen megfőzték. A látványos erőszak iránti vonzalom – amely az elítélt által elkövetett bűncselekmény súlyosságát volt hivatott hangsúlyozni, valamint a közönséget lenyűgözni és visszatartó erőként hatni rá – sokszor szinte komikus jelenetekhez vezetett. Az 1290-es években egy idős angol férfi arról mesélt az őt kérdezőknek, hogy fiatal korában végignézte egy gyilkosságért elítélt férfi akasztását. A holttestet ezután egy másik terület hatóságai levágták a bitófáról, és újból felakasztották máshol – az eredeti akasztást elvégzők pedig egy szalmabábut akasztottak a helyére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap