Mégsem voltak mindig olyan komolyak a viktoriánus korban

2016. január 4. 12:04

A humoráról jól ismert, az életét a viktoriánus korban leélő Mark Twain (1835-1910) egy alkalommal ezt mondta: „A fotográfia az egyik legfontosabb kordokumentum, és semmi se lenne kellemetlenebb annál, mint hogy az utókor bugyután mosolygó emberként emlékezzen rám.” Ha a régi korok (nem csupán a viktoriánus évtizedek, hanem még a 20. század első felének) fényképeit nézegetjük, egyből feltűnhet nekünk, hogy alig mosolyognak rajtuk az emberek. Vajon miért?

Korábban

Ennek okaként sokan azt tartják, hogy egyrészt a korabeli szájhigiénia miatt keveseknek volt kedvük kivillantani szuvasodó sárga fogaikat, másrészt a hosszú expozíciós idő miatt egyszerűbb volt, ha nem arcukra fagyott mosollyal várták a kép elkészítését jelző fényt. E két – könnyen megcáfolható – érv mellett a legfontosabb okot a fent olvasható idézet foglalta össze. Mai világunkban, amikor naponta több millió fénykép születik, és semmibe sem kerül lefotózni magunkat egy tükörben, nehéz elképzelnünk, hogy régen a fénykép valóban érték volt. Nem csupán a magas költségei miatt, hanem azért is, mert igen kevés készült belőlük.

A viktoriánus kor borsos árú portréfotóinak szereplői a festményeken látható alakokhoz hasonlóan komoly arcot vágtak, ugyanis a korabeli felfogás szerint a művészeti alkotásokon főként a részegek és a züllöttek mosolyognak. Ebbe a körbe pedig értelemszerűen nem akartak bekerülni. Ennek ellenére szerencsére lehet találni néhány olyan fotót, amely a Viktória angol királynő nevével fémjelzett korban készült – amikor a bigottság, a szigorú etikett, a rend, a kifogástalan öltözet és a jólneveltség mindennél előbbre valónak számított – amelynek szereplői a vidám arcukat mutatták a kamera felé. Volt, aki grimaszt vágott, voltak, akik férfi létükre női ruhákban és kirúzsozva álltak a masina elé, egy asszony méretes dekoltázsán tárolta a teás csészéket, de egy alkalommal magáról Viktória királynőről is készült egy mosolygós kép.