Megrázó műalkotások az első világháborúból
2015. december 15. 14:25
A különböző horrorisztikus sérüléseket szenvedett, amputált katonák, valamint a halottak látványa hozzátartozott az első világháborúhoz, a hadviselő országok vezetői azonban jobbnak láttak elrejteni a nyilvánosság elől az ezeket megjelenítő képeket. Az Egyesült Királyságban is számos műalkotás jutott erre a sorsra.
Korábban
Arcsérült katonák
A hivatalos portrékkal szemben a Henry Tonks sebész által 1916 és 1918 között festett, közvélemény elől takargatott képeken a brit katonák arcsérülései is megjelentek. Paul Moorhouse művészettörténész, a téma szakértője szerint „a testi sérülések széles körben ismertek és jól láthatók voltak, és az emberek gyakran megkérdezték a katonáktól: »Ezt hogyan szerezted? Hol szolgáltál?« Ezek a sérülések a katonai szolgálat jelképei voltak. Az arcsérülés azonban valami mást jelentett. Az irtózás kultúrájában az emberek szerették volna [a sérüléseiket] eltakarni a külvilág elől. És ez még egy másik neuralgikus pontot is érintett – ha elveszíted az arcod, egyúttal elveszíted az identitásodat is, bizonyos értelemben emberi mivoltodat, és az emberek már másképpen viszonyulnak hozzád. Ezek a fotók tehát nem nyilvános felhasználásra készültek.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap