A nőknek is az I. világháború hősei között van a helyük
2015. december 10. 10:25 MTI
(N)Ők is hősök - Magyar női sorsok az I. világháborúban címmel nyílt kiállítás szerda este a fővárosi Balassi Intézetben, ahol korabeli fotók és tárgyak mellett a korszakot bemutató rövid szövegek, cikkek, naplórészletek idézik fel a nők világháborúban betöltött szerepét.
Korábban
Az intézet ez évi kiállítássorozatának utolsó állomása ez a tárlat, amely egy sajátos nézőpont, a nők nézőpontja szerint dolgozza fel a háború történetét - mondta el Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója a megnyitón. A háborúban nemcsak a férfiak vettek részt, hanem nők milliói is, akik a lövészárkokat leszámítva mindenhol ott voltak: sebesülteket ápoltak a kórházakban és a hadifogolytáborokban, a harcoló férfiak helyett dolgoztak a gyárakban, a mezőn vagy a családi gazdaságokban, tanítottak az iskolákban, és adományokat gyűjtöttek a rászorulók számára - idézte fel.
Hozzátette: annak ellenére, hogy a háború teljesen felborította a társadalmakat, befolyásolta a hagyományos női-férfi szerepeket és súlyos terheket tett a nők nyakába, új karrierlehetőségeket is nyitott előttük, ahogy ezt a kiállítás Slachta Margitot, az első magyar női országgyűlési képviselőt ábrázoló fotója is bizonyítja. Rétvári Bence parlamenti államtitkár, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke is azt hangsúlyozta, hogy a háborús évek a harcokban részt vevő férfiak mellett az otthon maradt nők életét is gyökeresen megváltoztatták, azonban az időszak a nők politikai emancipációját is magával hozta. Kiemelte: a nők elsősorban a vesztes államokban kaptak szavazati jogot, hiszen ezekben volt még inkább szükség a nők munkájára.
A nők küzdelmes helytállását bemutató kiállításon ötvenhat felnagyított, első világháborús fotó, valamint csaknem húsz eredeti, korabeli tárgy látható a korszakot és az adott témát bemutató rövid magyarázó szövegek, korabeli cikkek, naplórészletek mellett. A tárlat kurátora ifj. Bertényi Iván történész és Kincses Károly fotóművész volt. A kiállítás 2016. március 8-ig a hét minden napján díjmentesen látogatható az intézet aulájában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap