Megőrült a színházért Anne Frank, akiről Japánban egy rózsafajtát is elneveztek
2017. június 12. 14:11 MTI
„Annét egy vidám, eleven kislányként ismertem, mígnem elolvastam a könyvet, amelynek mélysége egyszerűen hihetetlen” – jelentette ki a 87 évvel ezelőtt született, tífuszban meghalt kislány, Anne Frank apai ágú unokatestvére, Bernhard Elias egy vele 2009-ben, a Die Welt által készített interjúban.
Korábban
1929. június 12-én született Frankfurtban Anne Frank, akinek naplóját több mint hetven nyelvre lefordították és több mint 30 millió példányban jelentették meg. Az évforduló alkalmából Anne Frank apai ágú unokatestvérével, a 2015-ben elhunyt Bernhard Eliasszal még 2009-ben készített interjút a Die Welt. Elias szintén Frankfurtban született, 1925-ben. A család 1931-ben Svájcba települt át, s ott élte túl a nemzetiszocializmust. Anne naplójában Bernd néven többször tett említést róla. 1996 óta ő volt a naplóval kapcsolatos szerzői jogokat igazgató baseli Anne Frank Alapítvány elnöke is.
Az interjúban elmondta, hogy unokatestvérével röviddel a háború kitörése előtt találkozott utoljára. „Anne nem volt csodagyerek, hanem egy okos, kedves, vidám és fantáziadús kislány, akinek számtalan ötlete volt arra, hogy mit játsszunk” – emlékezett Bernhard Elias, aki szerint az akkor kilenc éves kislány szinte „megőrült” a színházért.
„Akkoriban egyszerűen csak a kis unokatestvérem volt, akit nagyon szerettem. De azáltal, hogy ő volt Anne Frank, a háború után döntően befolyásolta életem alakulását, egészen a mai napig” – mondta el Elias, szomorúan téve hozzá, hogy Annéval ellentétben ő elvégezhette a színi főiskolát.
Unokatestvérével kapcsolatban eddig több ezer interjút adott, s neki köszönheti, hogy beutazta az egész világot. Anne szerte a világon ismert, az Egyesült Államokbtól kezdve egészen Japánig: a távol-keleti szigetországban szinte szentnek tartják őt. Egy rózsafajtát is elneveztek róla, s azóta szerte az országban minden iskolában – a béke jeleként – elültetik az „Anne Frank rózsát”. Több japán városban szobrot emeltek emlékére, Fukujamában pedig holokausztmúzeumot hoztak létre, amely szinte kizárólag Anne és apja, Otto Frank életével foglalkozik – mondta el Bernhard Elias, aki szerint a japánok talán ezzel is feledtetni akarják háborús múltjukat.
És hogy mit érzett akkor, amikor ő maga első ízben olvasta el unokatestvére – a háború éveiben írt – naplóját? Ezzel kapcsolatban Anne apját, a háborút a családból egyedül túlélő és a naplót 1947-ben kiadó Otto Frankot idézte, aki annak idején kijelentette: „Nem ismertem a lányomat mindaddig, míg a naplót el nem olvastam”. „Ugyanezt éreztem én is. Annét egy vidám, eleven kislányként ismertem, mígnem elolvastam a könyvet, amelynek mélysége egyszerűen hihetetlen” – jelentette ki Elias. A kérdésre, hogy a napló melyik mondata ragadta meg leginkább, Anne Franktól azt idézte, hogy „egyszer talán ismét emberek leszünk és nemcsak zsidók”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap