Megnyitotta kapuit a prágai John Lennon-fal múzeuma
2021. július 26. 10:25 MTI
Megnyílt a prágai John Lennon-fal múzeuma pénteken. A The Lennon Wall Story névre keresztelt múzeumban többtucatnyi, főleg a csehszlovák szocialista rendszer utolsó évtizedeiben készült fényképpel, tematikus kiadvánnyal, valamint egy új dokumentumfilmmel ismerkedhetnek meg a látogatók.
Korábban
A cseh főváros Kisoldalán található Napa bár pincehelyiségeiben berendezett, The Lennon Wall Story névre keresztelt múzeum a közeli Kampa-szigeten lévő híres John Lennon-fal történetével ismerteti meg az érdeklődőket. A kis múzeum hétvégeken, péntektől vasárnap estig lesz látogatható.
„Négy évig dolgoztunk az ötlet megvalósításán. A dokumentumfilm mintegy félórás, és olyan emberek vallomásai hallhatók benne, akik szoros kapcsolatban álltak a Lennon-fallal” - mondta Eva Ticháčková, a múzeum alapítója a megnyitó után újságíróknak.
A Lennon-fal a hetvenes évek elején jött létre, amikor a Máltai Lovagrend kertjének falán, a Velkopřevorské téren megjelentek a korabeli szocialista rendszert bíráló első versek, szövegek. Később egy Lennon-portré is felkerült a falra, amelynek környéke akkoriban a prágai fiatalok és olykor az ellenzéki találkozók népszerű színhelyéül is szolgált.
A szocialista hatóságok a Lennon-falat rendszeresen átfestették, de az mindig megújult, és bekerült az útikalauzokba is, mint Prága egyik idegenforgalmi látványossága. Az utóbbi években azonban a népszerű hely gyakran vált főleg külföldi turisták prédájává, akik számos esetben értelmetlen és durva jelszavakat, jelképeket festettek a falra.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
A Máltai Lovagrend és a prágai belváros önkormányzata ezért két éve lezárta, és néhány hónap alatt teljesen felújíttatta a falat, amelyet azóta a rendőrség őriz.
A híres fal mintegy 150 négyzetméteres festményének új változatán is John Lennon portréja dominál, egy világtérképre helyezve. Mellette a híres Lennon-dal címe, All You Need is Love olvasható, majd a szabadság és szerelem szavak harminc nyelven, köztük magyarul is. A színes szabadtéri galéria 30 cseh és külföldi művész közös munkájának eredménye. A fal művészeti koncepcióját Pavel Stastny cseh képzőművész dolgozta ki.
A nagyobb törvényi védelem érdekében Prága belvárosának önkormányzata a Lennon-falat hivatalos emlékhellyé nyilvánította.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 19. Magyarország a második világháborúban](/ih0Ax/label/.cut-640x400/810.jpg)
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap