Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
2024. augusztus 5. 12:20 MTI
Augusztus 12-én kezdődik a háromnapos 52. Tokaji Írótábor, amelynek kiemelt témája az idén a szabadság és az autonómia.
A kép illusztráció. (Fotó: Vajda János / MTI)
Korábban
A Kárpát-medencei írók egyik legnagyobb irodalmi találkozóján a kerekasztal-beszélgetések mellett felolvasó esteket, koncerteket és borkóstolót is tartanak – olvasható az esemény programjában.
A tábor első napján, a megnyitót követően határon túli magyar írók és költők tartanak felolvasást Hodossy Gyula vezetésével. Ezt követően a Volver La Vida együttes ad koncertet.
A második nap kerekasztal-beszélgetésekkel kezdődik. A Rákóczi Pince és Udvarház teraszán L. Simon László, a Tokaji Írótábor Egyesület elnökének vezetésével a szépirodalmi könyvkiadásról beszélget a gyermekvédelmi törvény tükrében Erős Kingával, Mészáros Sándorral és Bán Jánossal. Ezt követően A tudományos könyvkiadás jövője és a kultúrafinanszírozás intézményi háttere címmel tartanak beszélgetést Gyenes Ádám, Richly Gábor és Tóbiás Krisztián részvételével, Konkoly Dániel moderálásában.
Ezen a napon tarják a Tokaji Nemzetközi Művésztelep kiállításának megnyitóját is. A Világörökségi Bormúzeumban Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész mutatkozik be.
Kedden barátságos labdarúgó-mérkőzést játszik az írótábor és a város csapata, majd a Fiatal Írók Szövetségének tagjai tartanak felolvasó estet. A nap a Tokaji Borászok Asztaltársaságának borkóstolójával és Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs és Balogh Kálmán koncertjével zárul.
A szerda ismét kerekasztal-beszélgetésekkel indul: Gulyás Gábor, Kálomista Gábor és Tallai Gábor a „Véleményszabadság a nyugati művészeti életben” címmel beszélget Gulyás István vezetésével. A 90 éve született Csurka Istvánról pedig A mélység vándora címmel Kiss Gy. Csaba, Vasvári Erika és Zárug Péter Farkas cserél véleményt Pozsgai Zsolt moderálásában.
Szerdán délután is folytatódnak a kerekasztal-beszélgetések. Elsőként Engem a történelem választott címmel Kertész Imre műhelyéről beszélget Hidas Zoltán, Soltész Márton és Sturm László. Ezt követően Cseres Tibor és a történelmi regény témában Alexa Károly, Diószegi Szabó Pál, Falusi Márton és Márkus Béla beszélgetését hallhatják az érdeklődők.
A Tokaji Írótábor egykori elnökének, Pomogáts Bélának emlékművét is felavatják szerdán a Millenniumi Irodalmi Emlékparkban, ahol Ferdinándy György emlékére Csender Levente író ültet fát.
Az irodalmi találkozó zárásaként a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában adják át a Tokaji Írótábor díjat és egyéb elismeréseket, köztük a Magyar Írószövetség debütdíjait szerdán este.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Megbukott a konzervatóriumi felvételin Giuseppe Verdi, az olasz opera későbbi mestere tegnap
- Tizenöt évesen már utcai énekesnőként kereste a kenyerét Edith Piaf tegnap
- Személyesen Drakula fogadja majd a Fővárosi Állatkertbe érkező vendégeket október végén tegnap
- Találmányával az elefántok megmentéséhez is hozzájárult John Wesley Hyatt tegnap
- A malária és az oroszlánok sem tudták megállítani Kittenberger Kálmánt tegnap
- A háború megrongálta és feketére színezte, de a főváros egyik jelképe lett a Halászbástya 2024.10.09.
- Nagy veszteséggel járt 1944-ben a szovjetek alföldi előrenyomulása 2024.10.09.
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket 2024.10.09.