Meghalt Csiang Cö-min egykori kínai elnök
2022. november 30. 21:07 MTI
Kilencvenhat éves korában meghalt Csiang Cö-min volt kínai elnök – jelentette délelőtt a kínai állami média.
A vérengzés utáni Kína vezetője
A tájékoztatás szerint a régóta leukémiával küzdő Csiang Sanghajban hunyt el.
Az úgynevezett „sanghaji klikkből” érkező Csiang Cö-mint 1989-ben, a Tienanmen téri tüntetéseket követően választották a Kínai Kommunista Párt főtitkárává, tisztségét 2002-ig töltötte be, valamint 1993 és 2003 között ő volt a Kínai Népköztársaság ötödik elnöke.
Gazdasági sikerek és a kisebbségek üldözése
Hivatali idejére esett Hongkong 1997-es és Makaó 1999-es visszatérése kínai fennhatóság alá, illetve Kína 2001-es csatlakozása a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO).
Főtitkári ideje alatt Kína megnyitotta kapuit a külföldi befektetések előtt, és az ország a világ második legnagyobb gazdaságává nőtte ki magát az Egyesült Államok után, megelőzve Németországot és Japánt.
Bírálói elsősorban a tibeti elégedetlenkedések leverését és a Falun kung nevű vallási irányzat betiltását vetették Csiang szemére.
A temetésig – amelynek időpontját egyelőre nem közölték – az állami intézményeken országszerte félárbocra eresztették a lobogókat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.