Még gyermekként beleszeretett a természetbe, az állatvédelemnek szentelte életét Gerald Durrell
2019. január 7. 15:13 MTI
94 éve, 1925. január 7-én született Gerald Malcolm Durrell brit zoológus, író, akit a közönség leginkább humoros könyvei, többek között a Családom és egyéb állatfajták szerzőjeként ismer.
Korábban
Az indiai Dzsamsedpurban, Kalkutta közelében született négygyermekes családban. Hároméves volt, amikor útépítő mérnök apja meghalt, a család ezután hazatért Angliába, majd 1933-ban Korfu szigetére költöztek. Hat évig éltek a görög szigeten, amely Gerry fő szellemi ihletője volt: itt kezdődött egy életen át tartó szerelme a természet világa iránt. Iskolába nem járt, magántanárok oktatták, közülük főleg a műveiben is megörökített természettudós, Teo Sztefanidesz hatott rá. Korfui éveire a Családom és egyéb állatfajták című könyvében emlékezett, sok humorral mutatva be családtagjait, a sziget lakóit és élővilágát, a műből 2005-ben Angliában vígjátékot forgattak. Családtörténete a Madarak, vadak, rokonok és Istenek kertje című könyveivel teljesedett trilógiává.
A második világháború éveiben Durrell egy díszállat-kereskedésben dolgozott, majd gondozó lett a Londontól északra fekvő Whipsnade állatkertben. 1946-ban egy örökség tette lehetővé, hogy állatok gyűjtésével foglalkozhasson, első állatgyűjtő útját 1947-ben Kamerunba vezette. Számos állatkertnek juttatott gazdag kollekciót, a londoniban 25 új fajt honosított meg. Gyűjtőútjai során megfordult Brit Guyanában, Argentínában és Paraguayban, Új-Zélandon és Ausztráliában, Malájföldön és Sierra Leonéban, Mexikóban és Mauritiuson, Indiában és Madagaszkáron. Főleg veszélyeztetett állatokat fogott be, hogy azok az állatkertek védelmében fennmaradhassanak. Az állatokat a korabeli szokással szemben nagy gonddal szállította, a költségekre minden pénze ráment. Ezért bátyja, Lawrence (az Alexandriai négyes írója) tanácsára könyveket kezdett írni, melyek nem várt sikert és jövedelmet hoztak számára. Kameruni útját feldolgozó első könyve, a Noé bárkáján 1953-ban jelent meg.
Durrell 1959-ben hozta létre saját állatkertjét Jersey szigetén, mert elégedetlen volt a hasonló intézményekben dívó szakszerűtlen állattartás gyakorlatával, 1963-ban pedig megalapította a Durrell Természetvédelmi Alapítványt. Az intézmény egyre inkább a veszélyeztetetett fajok védelmére szakosodott, emblémájának is a 17. században kipusztított mauritiusi dodó-madarat választották. Az állatkert szakmai továbbképzéseket, kutató, szaporító programokat és népszerűsítő előadásokat is szervezett, maga az alapító igen sokszor adott elő a brit rádióban, és öt nagyobb állatokkal foglalkozó filmsorozatot is készített a BBC tévé megbízásából.
Sajátos humorral és derűvel fűszerezett, lebilincselően szórakoztató könyveiben mesélt gyűjtőútjairól (A bafuti kopók, A részeg erdő, Állatkert a poggyászomban, Kalandorok az őserdőben), állatkertje szervezéséről (Vadállatok bolondja, az Állatkert a kastély körül), filmes expedícióiról (Vadászat felvevőgéppel). Ismeretterjesztő könyve a Vadak a vadonban, szakmai tapasztalatait Az amatőr természetbúvár című kötetében foglalta össze, nagy sikert arató regénye a Rokonom, Rosy. Több mint harminc nyelvre lefordított műveiben a népszerű ismeretterjesztés, a kalandos útleírás és a természettudományos szakértelem ötvöződik. Megfigyelőkészsége, stílusa alapos ember- és állatismeretről és -szeretetről tanúskodik.
Utolsó éveiben energiáit állatkertjének szentelte, mely évente 200 ezer látogatót fogadott. Idős korában egészsége megromlott, csípőprotézis-műtétjét májátültetés követte, amelyből soha nem épült fel teljesen. Jersey szigetén hunyt el 1995. január 30-án. Tevékenységét több kitüntetéssel is elismerték, 1982-ben megkapta a Brit Birodalom Rendje (OBE) díjat. Korfu városában iskola és park viseli nevét, több állatfaj kapta róla a nevét, és számos veszélyeztetett faj fogságban született egyedeit nevezték el tiszteletére Geraldnak vagy Gerrynek. Az általa alapított jerseyi állatkertben szobra, a miskolci Vadasparkban mellszobra áll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap