Mátyásnak adott szavát megszegve Ulászlót támogatta a trónharcban Kinizsi Pál
2021. november 24. 15:53 MTI
Korábban
Nem Mátyás fiát támogatta
Mátyás 1490-ben bekövetkezett halála után, ígéretével ellentétben, nem a király fiát és kijelölt utódját, Corvin Jánost támogatta, politikai befolyását II. (Jagelló) Ulászló trónra jutásának érdekében használta fel.
Az országnagyok az 1490 tavaszán tartott rákosi országgyűlésen a trónról lemondó nyilatkozatot írattak alá Mátyás fiatal és tapasztalatlan fiával.
Ő ezt néhány nappal később támogatói biztatására semmisnek nyilvánította, majd csaknem hétezer fős seregével, a kincstárral és a Szent Koronával dél felé indult. A herceget Kinizsi és Báthori vette üldözőbe, és 1490. július 4-én Csontmezőnél vereséget mértek rá, biztosítva Ulászló uralmát.
Kinizsinek hamarosan újra hadba kellett szállnia, 1492-ben a király megbízásából ő számolt le Mátyás egykori fekete seregének zsold nélkül maradt maradékával, amely a Délvidéken kezdett erőszakos fosztogatásba.
Élete végén ismét a török ellen harcolt, 1494-ben megmentette Nándorfehérvárt, amelyet német helyőrsége át akart játszani a töröknek. Az árulókkal kegyetlenül leszámolt. Nem sokkal később szélütést kapott, de ez sem tudta megakadályozni abban, hogy hordágyról vezetett serege betörjön Szerbiába.
Ostrom alá vette a török kézen lévő Szendrő várát, de nem tudta bevenni, és végül itt érte a halál 1494. november 24-én. Kinizsi kiváló, csatát sosem vesztő hadvezér, de ritka kegyetlen ember volt, aki az elfogott törököket válogatott kínzásokkal végeztette ki.
Holttestét a nagyvázsonyi Kinizsi-vár kápolnájában található szarkofágban helyezték el, amelyet 1708-ban sírrablók feldúltak. Tatay Sándor nagy sikerű ifjúsági regényt írt róla, emlékét őrzi számos utca és köztér, teljesítménytúra és a somlói Kinizsi-szikla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap