Már gyerekkorában katona volt Arábiai Lawrence – állítása szerint

2025. május 19.-Múlt-kor

90 éve, 1935. május 19-én hunyt el az angliai Dorsetben Thomas Edward Lawrence, ismertebb nevén Arábiai Lawrence angol régész, katonatiszt, diplomata és író. Első világháborús szolgálatai, különösen az 1916-ban indult arab felkelésben való részvétele és erről írott emlékiratai világhírűvé tették, kalandjait 1962-ben filmre is vitték Peter O’Toole főszereplésével.

T. E. Lawrence
T. E. Lawrence

A régészet szerelmese

1888. augusztus 16-án született a walesi Carnarvonshire-ben található Tremadogban Sarah Junner nevelőnő és Thomas Chapman angol–ír földbirtokos második törvénytelen gyermekeként.

Chapman korábban elhagyta írországi családját új szerelméért (aki a feleségétől született lányai nevelője volt). A pár Junner (vélhető) vér szerinti apjának nevét felvéve Mr. és Mrs. Lawrence néven éltek együtt, házasságot azonban nem kötöttek. A család gyakorta költözött Anglián belül, de éltek a franciaországi Bretagne-ban és Jersey szigetén is.

Thomas Edward fiatalkorának legnagyobb részében Oxfordban éltek, a fiú 1896 és 1907 között itt járt egy neves fiúiskolába, amelynek egyik „házát” később tiszteletére Lawrence-szé nevezték át. Későbbi állítása szerint 1905-ben elszökött otthonról, és a cornwalli St. Mawes-vár nevű erődítménynél szolgált gyermekkatonaként, mielőtt szülei kiváltották volna, erre azonban írásos bizonyíték nem maradt fenn.

Az ifjú Lawrence-et a kezdetektől érdekelte a régészet, kamaszként körbebiciklizte egy barátjával Berkshire, Buckinghamshire és Oxfordshire majd’ minden települését, és az itt-ott előásott régiségeket az oxfordi Ashmolean Museumnak ajándékozták.

1907-től 1910-ig történelmet hallgatott a szintén oxfordi Jesus College-on, ezalatt bejárta kerékpáron Franciaországot, hogy leírásokat készítsen középkori várakról, később pedig az Oszmán Birodalom területén háromhónapos gyalogtúra keretében látogatott el számos egykori keresztes erődítményhez. Szakdolgozatát a keresztes hadjáratok Európa katonai építészetére gyakorolt hatásáról írta. 1910-től régészeti ásatásokon vett részt a mai Libanon és Szíria területén, és arabul is tanult.

1914 januárjától Lawrence-et és kutatótársát, Leonard Woolley-t alkalmazásába vette a brit katonai hírszerzés, hogy a régészeti kutatások leple alatt felderítsék a Negev-sivatagot. A brit uralom alatt álló Egyiptom ellen nyomuló esetleges török csapatoknak itt mindenképpen át kellett haladniuk.

Lawrence a háborúban

Az első világháború augusztusi kitörésével Lawrence kortársaitól eltérően nem jelentkezett azonnal katonai szolgálatra. Még az év vége előtt korábbi mentora, a szintén régész-történész David George Hogarth a Királyi Haditengerészet hírszerzésének újonnan alakult Arab Irodájához hívta Egyiptomba.

1915 folyamán a brit hírszerzés különös helyzetben volt Egyiptomban. Az Oszmán Birodalom viszonyaival egyre elégedetlen arabok közt egyre erősödtek a nacionalista érzelmek. Az Arab Iroda pedig kapcsolatban állt Husszein mekkai emírrel, aki felajánlotta, hogy élére áll egy fegyveres lázadásnak. Cserébe kérte, hogy a britek garantálják a független arab állam létrejöttét, amely tartalmazza Szíriát, Mezopotámiát és a Hidzsázt (ahol Mekka és Medina is található).

Az ügyben ekkor még a franciák és a brit indiai kormányzat ellenvetései miatt nem történt előrelépés. Lawrence a térképek előkészítését felügyelte az Arab Irodánál, foglyokat hallgatott ki, illetve napi jelentést készített a térségben parancsoló brit vezetőknek. Ő maga a független arab Szíria híve volt.

Az arabok segítője

1915 októberében Husszein lépéskényszerbe hozta a briteket: vagy azonnal segítenek neki, vagy a szultán mögé áll be erőivel, hogy meghódítsa Egyiptomot. Először 1916 tavaszán küldték Mezopotámiába, hogy a Kut városát védő brit helyőrséget az arabok segítségével felmentse a török ostrom alól, ez azonban nem járt eredménnyel.

A valódi arab felkelés végül 1916 júniusában indult, azonban fennállt a veszélye annak, hogy a törökök hamar letörik. Lawrence októberben érkezett a Hidzsázba hírszerző küldetésre. Ekkor találkozott először az emír fiaival – Alival, Abdullahhal és Fejszállal –, és megállapította, hogy Fejszál a legalkalmasabb vezető közülük.

A felkelés vezetője így Fejszál lett, Lawrence pedig állandó brit kapcsolattartójává avanzsált. Ketten eszelték ki az oszmán haderő elleni műveletek stratégiáját, ám Lawrence számos akcióban személyesen is részt vett.

A gerillahaderő fő stratégiája – amelyről Lawrence győzte meg Fejszált – az volt, hogy kecsegtető mivolta ellenére nem vették be a legyengült oszmán helyőrség által védett Medinát. Ehelyett a Damaszkusztól ide induló vasúti szerelvényeket támadták folyamatosan, további oszmán erőket elvonva más harcterekről, és megbénítva a medinai helyőrséget.

1917. júliusában ő vezette a Vörös-tenger partján fekvő Akaba városának bevételét, az év novemberében azonban – álruhás felderítés közben – az ellenség fogságába esett a szíriai Darában, ahol fogva tartói válogatott kínzásoknak vetették alá.

Lawrence-nek nagy szerepe volt Damaszkusz 1918. októberi bevételében, azonban nagy bánatára nem volt jelen a város formális megadásakor. Mindazonáltal azonnal megkezdte a Fejszál vezette független arab adminisztráció felállítását, azonban az emír fia csak a francia csapatok 1920-as megérkezéséig uralkodhatott az ősi városban (kárpótlásul a britek 1921-től Irak királyává tették meg).

Kalandor hírszerző

A kalandor ezredesként szerelt le a brit haderőtől, és a külügyminisztériumnál helyezkedett el. Az arabok képviseletében részt vett a párizsi békekonferencián. Később Winston Churchillel dolgozott együtt a Gyarmati Hivatalnál.

A bürokratikus munkát nem sokáig bírta, és 1922-ben álnéven egyszerű közlegényként belépett a Királyi Légierőbe. 1923 februárjában valódi kiléte kitudódott, és kénytelen volt leszerelni.

Lawrence a motorkerékpárok szerelmese is volt, ez lett végül veszte is. 1935. május 13-án Borough Superior SS100-asán a dorseti Wareham melletti otthona közelében egy szintkülönbség miatt későn vette észre az úton előtte kerékpározó gyermekeket, akiket kikerülve lerepült a motorról. Sérüléseibe hat nappal később belehalt.