Magyar boszorkánysírtól az ősi csikóvérig – 2019 hét legnagyobb régészeti szenzációja
2019. december 30. 12:38 Múlt-kor
Korábban
A mohácsi csata után elásott kincset túrtak elő a földből vaddisznók
Egy házaspár idén április végén a szlovákiai Kócs-hegységben túrázott, s Likavka közelében, egy vaddisznótúrásban egy ezüst- és két aranyérmére bukkant. A kincset nem sokkal korábban a nagy testű állatok túrták a felszínre. A becsületes pár azonnal értesítette a hatóságokat, és a szakértők kiérkeztéig, három órán keresztül őrizte a leletet. Nekik köszönhető, hogy a szlovák régészeknek abban a meglehetősen ritka élményben volt részük, hogy a helyszínen tárhattak fel egy elásott érmegyűjteményt.
Két négyzetméteren mintegy 1600 darab XV. század végi, XVI. század eleji magyar ezüstdénárt találtak. A sekély mélyedésben meglelték az érméket egykor tartalmazó cserépkancsó darabjait is. A kancsó a föld alatt valamikor szétrepedt, azonban szerencsére ki volt bélelve egy szövetdarabbal, amelyhez az érmék hozzákorrodálódtak, ezért maradt egyben a tetemes érték. A kutatók szerint a kincset 1527 körül, azaz a mohácsi csatát követő hatalmi harcok idején áshatták el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.