Ma már felnőtteknek szóló módokon is rémisztget a Mikulást kísérő krampusz
2023. december 6. 08:20 Múlt-kor
A magyar téli hagyományok szerves részét képezi Szent Miklós napja (december 6.), és a hozzá kapcsolódó ajándékozás – a gyermekek jó magaviseletükért hagyományosan ajándékot, a rossz viselkedésért virgácsot kapnak, valamint a fenyegetést, hogy elviszi őket az ördögszerű lény, a krampusz.
Korábban
A gyakran félig ember, félig kecske alakban ábrázolt ördögszerű lény más tájak hasonló, Szent Miklós napjához kapcsolt lényeivel együtt a kereszténység előtti téli ünnepek szereplője volt. A pogány szokások jelentős részét átvette a kereszténység, és a december 5-én vagy 6-án ajándékozó Szent Miklós mellé került a krampusz is.
Ausztriában és más német nyelvű területeken napjainkban is előfordul, hogy ezt az ünnepet „Krampusnacht”, azaz krampuszéjszaka néven ismerik, és a felnőttek be is öltöznek krampusznak a gyermekek ijesztgetése céljából.
A felnőtteknek szóló másik program lehet a „Krampuslauf”, azaz krampuszfutás is, amikor a település férfijai tetemes mennyiségű alkohol elfogyasztása mellett krampusznak öltözve futnak végig az utcákon. Ez a szokás nem kötődik konkrét dátumhoz, és változó, hogy hol és mikor tartják meg.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A vizuális tömegmédia térhódítása a krampusz alakját is felkapottá tette. Az 1890-es években, amikor a színes képeslapok gyártása elterjedt Németországban és az Osztrák–Magyar Monarchia területén, elterjedtek a „Krampuskarte” névvel illetett krampuszos példányok is.
A legtöbb esetben „Gruss vom Krampus!” („Üdvözlet a krampusztól!”) feliratú képeslapokon a félelmetes lény zsákjába tömködi, virgácsával ütlegeli, vagy egyéb módon kínozza a gyermekeket.
A „Krampuskarte” felnőtt változatban is létezett: az ilyen kártyákon nőket csábít el (adott esetben a kezüket is megkéri), illetve büntet szuggesztív módokon – egyúttal léteznek olyan minták is, amelyeken egy női krampusz tesz hasonlóan férfiakkal. Arra is akad példa, hogy az ember győzedelmeskedik a krampusz felett.
Szent Miklós és a krampusz látogatása egy bécsi családnál, 1896
A krampusz-kultusz az utóbbi években lendületet kapott, különösen Monte Beauchamp, az Egyesült Államokban 2004-ben kiadott, krampuszos képeslapokkal foglalkozó könyvének megjelenése óta. A szerző legjobb darabokból rendezett kiállítása nem várt érdeklődést keltett a figura iránt.
„Üdvözlet a krampusztól!” (képeslap a 20. század elejéről)
A modern képeslapok mellett ma már krampusz tematikájú karácsonyi partik és valódi „Krampuslaufok” is megrendezésre kerülnek a tengerentúlon, továbbá krampuszos kötött pulóverek, zoknik és más jellegzetesen karácsonyi ruhadarabok is kaphatók nagy választékban.
A krampusz egyik elhagyhatatlan kellékével, a virgáccsal
A „krampuszmánia” csúcsa a 2015-ös Krampusz című akcióvígjáték volt, amely nem keverendő össze az évről-évre gyarapodó, alacsony költségvetésű krampuszos horrorfilmek garmadájával, amely szintén e divat eredménye. Az alpesi legenda napjainkban valóságos reneszánszát éli.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban](/ih0Ax/label/.cut-640x400/763.jpg)
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)