Számos forrásból táplálkoznak a modern húsvét ünnepi szokásai
2023. április 9. 09:05
A tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő holdtölte utáni első vasárnap a keresztény világ legnagyobb ünnepe. A Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására emlékező húsvét gyökerei a zsidó pészahra nyúlnak vissza, azok pedig még ősibb természetimádatra.
Korábban
Pészach, a kivonulás ünnepe
A pészah az egyik legnagyobb, évente megtartott zsidó ünnep, az Egyiptomból való kivonulás emléknapja. Eredetileg az i. e. 9. században az aratás ünnepe volt, és valószínűleg kánaáni hatásra alakult ki a másik két mezőgazdasági ünneppel, a pünkösddel és a sátoros ünnepel együtt, azonban fokozatosan elvesztette természeti jellegét és történeti magyarázatot kapott.
A hétnapos ünnep előestéjén (Nizán hónap 14-én) egy egyéves, hibátlan hím bárányt öltek le, amelyet a csont megtörése nélkül sütöttek meg, és kovásztalan kenyérrel fogyasztottak el maradéktalanul.
A lakomán, amelyhez legalább tíz és legfeljebb húsz személyre volt szükség, kovásztalan kenyeret (maszóth, „macesz”) és keserű salátát ettek. A lakoma közben ünnepélyesen ürítették borral telt kelyheiket, miközben a legidősebb résztvevő a legfiatalabb kérésére elmondta a Biblia alapján az egyiptomi szabadulás történetét.
Az egy hétig tartó ünnep minden napján különleges áldozatokat mutattak be a jeruzsálemi templomban, az első és a hetedik napon szombati munkaszünet volt, az ünnepet követő szombat utáni napon pedig egy marék friss gabonát kellett felajánlani.
Ezek az ősi szokások az idők folyamán sokat módosultak, az ünnep és annak lényeges tartalma azonban ma is megvan a zsidóknál.
Napjainkban az ünnep előestéjén ünnepi vacsora keretében az egyiptomi kivonulásról szóló rabbinikus hagyományokból olvasnak fel.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A közfelfogással szembemenve szervezte meg a magyar nők oktatását Veres Pálné 19:05
- Türelmetlenségétől vezetve alapított gyárat William Boeing 17:05
- Tizenkilenc magyar hősi halottat exhumáltak Gátéren 14:22
- Római kori síremlékre és ritka szarkofágra bukkantak a Nemzeti Múzeum kutatói 14:20
- Work in Progress – kiállítás mutatja be a veszprémi vár felújítás közbeni állapotát 11:19
- Hatáskörét messze túllépve állította ki védlevelek ezreit a budapesti zsidóknak Ángel Sanz Briz 09:50
- Nem akartak megválni az amerikai flotta tisztjei a „kilencfarkú macskától” 09:05
- A megháromszorozódott költségek is hamar megtérültek a hajózhatóvá tett Al-Dunán tegnap