Lehetett-e esélye a középkori jobbágyoknak a lovagok elleni harcban?
2020. november 24. 18:59 Múlt-kor
Korábban
Közrendűek a csatamezőn
Nem minden jobbágy volt azonban egyenlő. Mind a fiktív, mind a történelmi példák – a Robin Hood-monda Little Johnja vagy a flamand lázadó Nagy Margot – rámutatnak arra, hogy kivételes esetekben (azaz ha valaki az átlagnál jelentősen nagyobb és erősebb) a hátrányos helyzetből induló közrendűek is nagy hatással lehetnek egy-egy összecsapás kimenetelére.
Az önbizalom és az elszántság, valamint a szokatlan erőforrások szintén lehetőséget adtak arra, hogy a közrendűek erővel szerezzenek érvényt akaratuknak, akár a nehéz fegyverzetű nemességgel szemben is, különösen a 14. századi pestisjárványt követően.
A 14. században a flamand városok például fegyelmezett fegyveres erőket hoztak létre, amelyek a nemesek vezette seregekkel is több alkalommal elbántak.
Brugge esetében több előny is felsorolható: népes, gazdag kereskedőváros volt, amely a megfelelő körülmények között képes volt ellenállni a hagyományos uralkodó osztálynak, és lakosai közül sokan hajlandóak is voltak életük árán is védelmezni önkormányzásukat.
A flamandok egy különös, szokatlan fegyverrel is előálltak: a goedendag („jónapot”) egy nehéz, tüskés buzogány és egy lándzsa elegye volt. A flamand esetben a közrendűek kezében nemzedékek alatt felhalmozott vagyon olyan katonai fejlesztéseket tett lehetővé, amelyekkel taktikai előnyt tudtak maguknak kivívni a lovagi harcmodorhoz szokott nemesekkel szemben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap