Különleges, Benyovszky Móriccal kapcsolatos dokumentumok érkeztek a Magyar Nemzeti Levéltárba
2021. július 2. 11:51 MTI
Több mint ezer oldalnyi, eddig soha nem publikált, Benyovszky Móriccal kapcsolatos dokumentum érkezett nemzetközi archívumokból a Magyar Nemzeti Levéltárba (MNL), a Benyovszky-emlékév keretében.
Korábban
A csütörtökön bemutatott, orosz, amerikai, osztrák, francia és tajvani gyűjteményekből érkezett dokumentumok hozzájárulnak a világhírű, 18. századi magyar hajós, katona és földrajzi leíró eddig kevésbé ismert kamcsatkai, amerikai, madagaszkári és formosai (Tajvan korabeli neve) tartózkodásának kutatásához, és fontos adalékokkal szolgálnak a Habsburg-házhoz és a Franciaországhoz fűződő viszonyáról is – közölte az MTI-vel csütörtökön a Benyovszky Nemzeti Emlékbizottság.
Mint a közlemény emlékeztet, a Magyar Nemzeti Levéltár az idei emlékévhez kapcsolódva a Benyovszky-életmű feltárását célzó, nemzetközi összefogásra hívta fel az életút szempontjából jelentős határon túli levéltárakat. Több rangos tudományos intézményből, így az Osztrák Állami Levéltárból, az Orosz Föderáció Állami Levéltárából, a Francia Nemzeti Levéltárból, valamint az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Levéltárából érkeztek feldolgozatlan dokumentumok Magyarországra.
"A tudományos értékű anyagok nemcsak a hazai, hanem a négy földrészen járt neves magyar hajós és katona életútjának határainkon túli értékeléséhez is hozzájárulnak, új tudományos információkkal, értékelésekkel gazdagítva korábbi ismereteinket" - idézi a közlemény Szabó Csabát, az MNL főigazgatóját.
Az Amerikai Egyesült Államokból érkezett iratcsomagban többek között Benyovszky Móric George Washingtonnak és Benjamin Franklinnek küldött levelei találhatók, illetve a madagaszkári expedícióval kapcsolatos iratok.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Franciaország a gyarmatügyi minisztérium és a külügyi levéltár iratait küldte el az expedícióról, Madagaszkár gyarmatosításáról és a Benyovszky ellen foganatosított fellépésről, az osztrák partnerek pedig a Benyovszky család iratait, a neki adományozott grófi címmel és a rehabilitációjával kapcsolatos dokumentumokat adták át.
Benyovszky Móric életét eddig szinte csak az emlékirataiból lehetett ismerni, a most összegyűjtött primer iratok megerősíthetik a memoárban szereplő adatokat, igazolhatják azok objektivitását, illetve kiegészíthetik a hiányzó részeket - hangsúlyozza a dokumentumok jelentőségét a Benyovszky Nemzeti Emlékbizottság.
A közlemény szerint a nemzetközi összefogás eredményeként összegyűjtött dokumentumokat és az új kutatási eredményeket szeptemberben, a Benyovszky tudományos konferencián ismertetik részletesen, majd az anyag az MNL nyilvános adatbázisaiban lesz kutatható.
Színre kerül az emlékév során egy Benyovszkyról szóló, új magyar musical is: Nagy Tibor Magnus, Pozsgai Zsolt és Bradányi Iván munkáját októberben mutatják be a Pesti Magyar Színházban, a Magyar Állami Operaház közreműködésével.
A Magyar Posta emlékbélyeget adott ki, a Magyar Nemzeti Bank díszérmét bocsát ki, szobrot állítanak és közteret neveznek el Benyovszky Móricról, Jókai Benyovszky-ábrázolása címmel irodalmi szimpóziumot rendeznek, novemberben pedig a Mária Terézia által adományozott grófi kinevezési okmányokat és a címert adják ki, de országszerte és a határon túli magyar területeken számos további előadás és rendezvény is megidézi az emlékév során Benyovszky Móric alakját.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Egyiptom](/ih0Ax/label/.cut-640x400/1.jpg)
Egyiptom
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)