Különc álmodozóból lett Benjamin Disraeli Viktória királynő kedvenc miniszterelnöke
2021. április 19. 18:14 Múlt-kor
Korábban
Karrierjének csúcsán
Belpolitikájának egyik legnagyobb sikere az 1866-os választójogi reform, amely jelentős mértékben kibővítette a választásra jogosultak körét Angliában. Edward Smith-Stanley, Derby grófja lemondott hivataláról, és Disraeli lett az ország következő miniszterelnöke. Hivatalát ekkor (még) csak tíz hónapig töltötte be, de így is elérte a politikai ranglétra csúcsát.
Az ellenzék vezetőjeként is aktív maradt, a 19. századi politikai viták pedig a két ellenpólus (mint tűz és víz), Disraeli és Gladstone körül forrtak. Míg előbbi erős retorikájával, egyéni stílusával és piperkőcségével tűnt ki, addig Gladstone igazi erkölcsös életet élt, „szent” stílusával őrületbe kergette ellenfeleit.
Maga Disraeli nyilatkozott így róla: „Ha Gladstone a Temzébe esne, az balszerencse lenne. Ám az lenne az igazi sorscsapás, ha ki is húznák onnan.” Gladstone kritizálása mellett Disraelinek az irodalomra is maradt ideje, többek között ekkor írta egyik leghíresebb regényét, a Lothairt.
Miután a liberálisok az 1874-es választást elvesztették, Viktória királynő Disraelit bízta meg a kormány megalakításával. Az 1874-től 1880-ig tartó időszak kétségtelenül életének tetőpontjának bizonyult, hiszen miniszterelnökként befolyása volt a birodalom jövőjére.

A belpolitikai sérelmek és konfliktusok helyett a külpolitikára helyezte a hangsúlyt, és a birodalom jövőjét az expanzív politikában, a brit érdekek idegen földön való érvényesítésében kereste. Miniszterelnöki ciklusának kezdetén, már 1875-ben megvásárolta a Szuezi-csatorna részvényeit, ezzel növelve a brit befolyást a térségben. Szintén az ő javaslatára Viktória királynő 1876-ban felvette az India császárnője címet, ezért Disraeli – akit az uralkodónő kedvenc miniszterelnökeként tartott számon – érdemei elismeréseképpen megkapta a Beaconsfield grófja címet.
Aktív résztvevője volt a keleti kérdés rendezésének is: az orosz előrenyomulást megelőzendő a brit erők megvédték Konstantinápolyt, és az 1878-as berlini kongresszuson is arra törekedett, hogy az oroszok ne tartsák teljes ellenőrzésük alatt a balkáni területeket. Ezen érdekek mentén tanácsolta az Osztrák-Magyar Monarchiának Bosznia megszállását is, és így került Ciprus brit kézre, növelve ezzel a birodalom befolyását Kis-Ázsiában.
Miniszterelnökségének utolsó évében már nem ért el kimagasló eredményeket, ráadásul korábbi külpolitikai sikerei sem folytatódtak az elvártaknak megfelelően – a búrok elleni háború Dél-Afrikában mindenképpen kiemelendő kudarc –, így az 1880-as választásokat pártjával elvesztette.
Egészségi állapota gyorsan romlott, irodalmi pályájának kiteljesítését már nem kísérelhette meg. 1881. április 19-én elhunyt Benjamin Disraeli, az a politikus, aki beteljesítette a regényhős álmát: kalandozó, lelkes, de sok kudarcot megélt „ficsúrból” a 19. századi Anglia egyik legnépszerűbb politikusaként és legismertebb miniszterelnökeként vonult örök nyugalomra.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- A nagy érdeklődés következtében húsvéthétfőig látogatható a Munkácsy-kiállítás 11:20
- Véres Mária „sosem volt” örököse 10:41
- Egy helyi vendéglős buktatta le az inkognitóban visszatérő IV. Károlyt 09:05
- Ősi aranyszobor a Tumaco-Tolita kultúrából 08:12
- Piramist mindenkinek! tegnap
- 3700 éves elfeledett kőkör Farley Moor erdejében tegnap
- Munkácsy menedzsere tegnap
- A Melsonby-kincs, a vaskori elit titkai Észak-Angliából tegnap