Koponyacsontja alapján azonosíthatják a Pompeji lakosok megmentőjének maradványait

2017. szeptember 4. 14:18

Idősebb Plinius nevét az utókor leginkább arról ismerheti, hogy a Vezúv kitörése során mentőakciót vezetett a katasztrófa által sújtott területek lakosságának megsegítésére. A hősies vállalkozás során maga Plinius is életét vesztette. Egy száz éve talált csontváz ékszerei és a koponya modern technológiával történő vizsgálata azonban most hozzájárulhat ahhoz, hogy régészek azonosítsák az ókori Róma nagyformátumú alakját.

Korábban

A Vezúv kitörésének és Pompeji, valamint a környékbeli települések pusztulásának történetét az 1-2. században élt neves római történetíró, Ifjabb Plinius tollából ismerhetjük meg a legrészletesebben. Beszámolójában olyan alapossággal mutatja be a természeti katasztrófa során végbemenő jelenségeket, hogy ezt az írást tekinthetjük a történelem első vulkanológiai leírásának. Amellett, hogy az eseményeket kortársként élte meg, személyes oka is volt annak, hogy Ifjabb Plinius ekkora figyelmet szentelt a Vezúv pusztításának. Nagybátyja, Idősebb Plinius szintén életét vesztette a katasztrófa során, miközben egy mentőakciót vezetett a kitörés sújtotta városokba.

Idősebb Plinius korának igazi polihisztora volt. Hasonlóan unokaöccséhez, maga is írt történeti munkákat, de emellett szolgált hadvezérként, dolgozott ügyvédként, és befolyásos politikussá emelkedett Vespasianus és Titus császárok alatt. Ugyan számos műve elveszett a történelem során, legnagyobb tudományos teljesítménye, a Naturalis Historia című enciklopédiáját szerencsére még ma is olvashatjuk.

Amikor 79 augusztusában a Vezúv elkezdte kilövellni magából az eget is elsötétítő gyilkos füstöt, Idősebb Plinius egy Nápoly mellett horgonyzó római hadiflotta parancsnokaként szolgált éppen. Látva a kitörést és a gomolygó feketeséget, tudományos érdeklődése arra ösztönözte, hogy egy kisebb, fürge hajóra szállva megközelítse a partot és megfigyelje az ókori világ talán legnagyobb természeti katasztrófáját.

Rövidesen azonban segélykérő üzenetet kapott – valószínűleg galambposta útján – egy Stabia városában (egy kisebb, partmenti település Pompeji mellett) élő barátjától. Felismerve a hatalmas veszélyt, ami a Vezúv környéki városok lakóit fenyegette, Plinius késlekedés nélkül dél felé indította hadihajóit annak érdekében, hogy a lehető legtöbb menekültet tudjanak biztonságba szállítani. A Nápolyi-öblöt teljes sebességgel átszelő, a vulkánkitörés miatt keltett viharos széllel és a hatalmas hullámokkal dacoló római flotta ily módon a történelem első ismert nagyszabású mentőakciója, ahol a katonai infrastruktúrát humanitárius célokra fordították.

Unokaöccse leírása szerint, Idősebb Plinius a parthoz érve maga is a szárazföldre lépett, hogy megkeresse Stabiában rekedt barátait. Sikerült is összegyűjtenie egy csapat túlélőt, akikkel visszaindult a hajókhoz. Az út során azonban „utolérte” őt az egyre terjedő mérgező füst, így a nagy római polihisztor Pompeji, Herculaneum és Stabia több ezer lakójához hasonlóan a Vezúv kitörésének napján vesztette életét. Becslések szerint az általa vezetett mentőakció nagyjából 2000 ember életét menthette meg, igaz a mentők közül is többen életüket áldozták a vállalkozás sikeréért. Az 1980-as években például Herculaneum közelében előkerültek egy kiégett csónak – és benne egy római légiós – maradványai, amely régészek szerint Idősebb Plinius flottájához tartozhatott.

Több mint 1800 évvel a tragikus események után, amikor a 20. század elején megindult az ókori Pompeji feltárása, egy Gennaro Matrone nevű mérnök 70 csontvázat ásott ki Stabia partjainál. Az egyik holttest azonnal kitűnt a többi közül: egy aranyból készült hármas-nyakláncot, arany karperecet viselt és egy elefántcsonttal, illetve tengeri kagylókkal díszített rövid kardot hordott magánál.

Matrone azonnal előállt a kézenfekvő és szenzációs ötlettel: a nyilvánvalóan előkelő római nem lehet más mint Idősebb Plinius. A korabeli régészek azonban csak nevettek a felvetésen, mondván, egy olyan magasrangú személy, mint Plinius „nem öltözködne úgy mint egy kabarétáncosnő.” Matrone ezt követően eladta a leletek nagy részét, míg a csontvázakat visszatemette. Mindössze a díszes kardot és a kérdéses csontváz koponyáját tartotta magánál, amelyek később az Orvostörténeti Múzeum gyűjteményébe kerültek.

A közelmúltban azonban újra napirendre került a csontváz azonosításának kérdése, amelyre a modern technológia és az elmúlt száz év római viselettörténeti kutatásainak eredményei teljesen új fényt vetettek. Ma már bizonyosan tudjuk, hogy a csontvázon található ékszerek (amelyeket szerencsére Matrone rajzokon megörökített, mielőtt eladta volna azokat) teljesen illeszkednek az 1. századbeli római lovagi viselethez, vagyis ahhoz a társadalmi csoportéhoz, amelyből Idősebb Plinius is származott. A koponyacsont elemzése pedig egyértelműen bizonyította, hogy egy ötvenes éveiben járó férfihoz tartozott egykor – márpedig Idősebb Plinius ismereteink szerint 56 éves volt, amikor meghalt. Tovább erősíti a gyanút, hogy Matrone megérzése helyes volt, hogy a talált díszes kardhoz hasonlókat leginkább a római flotta magas rangú parancsnokai viselték a korban.

A csontvázzal foglalkozó olasz kutatók ezért most egy kampányt indítottak, hogy közösségi finanszírozás útján teremtsék meg az anyagi forrásokat a kutatás folytatásához. A tervek szerint a fogakon található izotópok segítségével igyekeznek majd meghatározni a férfi szülőhelyét. Hasonló módszerrel korábban már sikerült azonosítani azt a völgyet, ahol Ötzi, a jégember élte életét. Amennyiben a vizsgálat eredménye az észak-olaszországi Como városának környéke felé mutat, akkor az újabb bizonyítékul szolgálhat arra vonatkozólag, hogy valóban Idősebb Plinius maradványaival állunk szemben, minthogy a tragikus sorsú államférfi ott élte gyermekkorát.

Amennyiben bebizonyosodik az immár évszázados gyanú, úgy – amennyiben nem számítjuk a keresztény szenteknek tulajdonított ereklyéket – Idősebb Plinius lesz az ókori Róma világának első olyan történelmi alakja, akinek holttestét megtalálták.