Királyi hétköznapok: a herendi porcelán két évszázadát mutatja be a Nemzeti Múzeum
2023. május 3. 11:23 MTI
Királyi hétköznapok címmel nyílt herendiporcelán-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban kedden, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. és a kiállítótér közös rendezésében.
Korábban
A herendi porcelán Magyarország egyik legismertebb és legelismertebb márkája, amelyet a világ szinte minden pontján forgalmaznak – mondta L. Simon László, a múzeum főigazgatója a kamaratárlat keddi megnyitóján. Kiemelte: a kiállítás az első állomása annak a sorozatnak, amely bemutatja, hogy a 200 éves Herendi Manufaktúra az évszázadok során mit tett hozzá a magyar iparművészethez.
Hozzáfűzte: a kiállítótér Magyar EXPO sikerek című tárlatán, valamint a múzeum látványraktárban számos értékes herendi porcelán látható, ezért hogy ezeket a kincseket ne csak a magyar közönség láthassa, a herendi manufaktúrával és az Iparművészeti Múzeummal együttműköve a jövőben számos külföldi kiállítást is terveznek megszervezni.
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója elmondta: a mostani tárlaton egy Viktória-evolúció látható, hiszen a porcelánokkal terített asztalon az 1851-es klasszikus Viktória-mintától kezdve meg lehet találni a Vilmos herceg esküvőjére készített Royal Garden-mintával festett tálakat is, amely szintén a Viktória-mintából táplálkozik.
Az igazgató elmondta, hogy a manufaktúra évente mintegy háromszázezer porcelánt állít elő. „Termékeink a közönség szerint nem csak szép használati tárgyak, hanem műalkotások is” – emelte ki, hozzátéve, hogy porcelánjaik számos világkiállításon szerepeltek sikerrel. Mint mondta, minden évben több tucat bemutatót rendeznek Magyarországon és külföldön egyaránt, az elmúlt 10 évben mintegy 150 kiállítást szerveztek. „Herend erős gyökerekkel, de friss innovatív hajtásokkal is rendelkezik” – mutatott rá. Kiemelte: a hagyományok ápolása mellett folyamatosan keresik a megújulási lehetőségeket is, 64 millió különböző termékünk mellett évente mintegy 400 új alkotást is születik a manufaktúra falai között.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója
Duncan Graham, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnöke kiemelte: a Herendi Porcelán a világ egyik legszebbjeként ismert a britek számára. Felidézte, hogy a londoni világkiállításon bemutatott és aranyérmet nyert kínai stílusú pillangókkal, virágos ágakkal, élénk és vidám színekkel festett motívum az egyik legismertebb Herendi-minta. A bemutatót 1851. május 1-jén nyitotta meg Viktória királynő Londonban, ahol mintegy 100 ezer tárgyat állítottak ki több mint tizenhat kilométeren, és 15 ezer kiállító részvételével. A kiállításon számos tárgy szerepelt, többek közt a Koh-I-Noor gyémánt és egy 8,5 méter magas kristályszökőkút is. „Az Egyesült Királyság és Magyarország közötti történelem szerves részei Herend és lenyűgöző porcelánjai, amelyeket a britek már több mint 170 éve csodálnak” – zárta gondolatait az elnök.
A Nemzeti Múzeum időszaki tárlatán látható Viktória-minta keletkezése szinte egyidős a Herendi-porcelán készítésével. A kínai hatás alatt született, stilizált lepkékből és virágzó ágakból álló minta azt a szín- és dekorációgazdagságot reprezentálja, amely kezdettől fogva jellemzi a porcelánmanufaktúra festészeti stílusát. Leghangsúlyosabb eleme a Kínából származó bazsarózsa, amely Európába kerülve a korai porcelánok egyik legkedveltebb motívumává vált. Az egyéni arculat kialakításának lehetőségét a lepkék sokfélesége, a pünkösdi rózsa változatos megjelenési formái teremtették meg, így a kínai eredet ellenére a minta magyar benyomást kelt, felidézve a magyar erdők, mezők, a falusi kertek tarkaságát és zsongását.
Herendi porcelánok
Viktória nagy becsben tartotta a Herendi-étkészletet, csak abban az ebédlőben terítettek vele, ahol esténként együtt vacsorázott férjével, Albert herceggel. Ilyenkor sosem volt körülöttük személyzet, saját magukat szolgálták ki. Az angol uralkodóház későbbi tagjai is kedvelték a Herendi-műalkotásokat. A több mint 170 éve használt Viktória-minta az ét-, a tea- és a mokkáskészleteken kívül mutatós egyéb dísztárgyakon, mint a bonbonniére, a dísztányér vagy a lámpaváza. A Viktória-kollekció az évtizedek során számtalan módozatban és színvilágban született újjá, legutóbb felújított változata egy Royal Garden mintával megfestett Herendi-porcelánkészlet Magyarország hivatalos nászajándéka volt Vilmos herceg és Katalin hercegné számára.
A tárlat a császárokhoz, királyokhoz, királynőkhöz és az arisztokráciához köthető dekorációkat bemutató sorozat első állomása.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen tegnap
- 10 tény a Mikulásról tegnap
- Elveszettnek hitt, restaurált magyar némafilmet mutat be az Uránia Nemzeti Filmszínház tegnap
- Halálos balesetek hatására állította le Amerika két világháború közötti lég-anyahajó programját tegnap
- Eddig nem vizsgált középkori kódexre bukkantak Kolozsváron tegnap
- Ma már felnőtteknek szóló módokon is rémisztget a Mikulást kísérő krampusz tegnap
- Rövid élete alatt 240 órányi zenét komponált az utolérhetetlen géniusz, Mozart 2023.12.05.
- Kabos Gyula amerikás évei 2023.12.05.