Mátyás király ezüstpénze is előkerült a budai Várban zajló építkezésen
2022. október 14. 15:37 MTI
Több különleges lelet, köztük egy majdnem egészben megmaradt török kori rézkancsó, Mátyás király ezüstdénárja, valamint értékes kerámia- és üveganyagok kerültek elő a régészeti feltárás során a budavári Szent György téren újjászülető József főhercegi palota építésekor – tájékoztatta a Várkapitányság csütörtökön az MTI-t.
Korábban
A közlemény szerint a régészek fellelték azt a lejárót is, amely egy természetes sziklabarlangból kialakított pincébe vezetett. A helyiséget feltehetően a középkorban használták, majd a török korban megszüntették és betöltötték.
A közleményben emlékezettek arra, hogy a Nemzeti Hauszmann Program keretében 2021-ben kezdődött az egykori József főhercegi palota visszaépítése. A historizáló stílusú építmény a Budavári Palotanegyed épületeihez hasonlóan megsérült a második világháborúban, de felújítás helyett ideológiai okokból 1968-ban felrobbantották és romjait a földdel tették egyenlővé.
Az újjáépítés megkezdése előtt az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően régészeti feltárással indultak a munkálatok. Az egykori főhercegi palota középkori telkek helyén épült, és bár felmenő falai nem maradtak meg, a pinceszint egyik fala alatt lejárót találtak a szakemberek.
A természetes sziklabarlangból kialakított pincébe vezető lejáratot feltehetően a középkorban használták, majd a török korban megszüntették és betöltötték törmelékekkel, feleslegessé vált használati tárgyakkal. Ebből a helyiségből került felszínre egy igen gazdag és különleges leletanyag.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A ritkaságok közé tartozik egy majdnem egészben megmaradt, csapott oldalú török kori rézkancsó, amelyből egykor kávét fogyasztottak, illetve egy hasonló darabhoz tartozó rézfedő. Nagy mennyiségben találtak a szakemberek a csőrében gyűrűt tartó hollóval díszített érmeket, ezek Mátyás király pénzreformjából származó ezüstdénárok. Az érem másik oldalán Szűz Mária és a gyermek Jézus látható, körülötte „Patrona Hungariae” felirattal. Az úgynevezett Madonnás éremkép egészen 1939-ig meghatározó volt a magyar éremkibocsátásban.
A közlemény szerint a gazdag kerámiaanyagból (talpastálak, egész kiöntőcsöves korsók, fajansz és porcelán csészék) említésre méltó egy szintén egyben fellelt, kívül-belül mázas kerámiakorsó, amelyből feltehetően vizezett bort ittak. Zöld színe a korban használt ólommázra utal, ez biztosította, hogy a folyadék ne szivárogjon át a cserépedény falán.
Egy törökkori üvegkarperec töredékét is megtalálták a régészek, ami az üveg sérülékenysége miatt szintén kiemelten jelentős felfedezésnek számít, hiszen ritka az ilyen nagy darabban fellelt ékszer. A leletanyagban azonosítottak egy táblajátékhoz tartozó, állati csontból készített kelléket is, amelyet kifúrtak és ólommal öntöttek ki - ezt feltehetően dobókockaként vagy figuraként használták.
A Várkapitányság megbízásából a feltárást a Budapesti Történeti Múzeum régészei végezték. A leletanyag legfontosabb elemeit az érdeklődők élőben is megtekinthetik a Középpontban a középkor című kiállításon, amely december elején nyílik meg a Budavári Palotában lévő Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeumban – közölte a Várkapitányság.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai](/ih0Ax/label/.cut-640x400/805.jpg)
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)