Kilenc tévhit a Barbarossa-hadműveletről
2022. június 22. 19:20 Múlt-kor
Korábban
4. A szüntelen szovjet ellentámadások kifárasztották a Wehrmachtot
Gyakran előforduló állítás, hogy az 1941 decemberi, Moszkvánál elszenvedett német vereség egyik fő oka a csapataik rossz állapota volt.
Annyi tény, hogy 1941. november végére a Wehrmacht árnyéka volt csupán öt hónappal korábbi önmagának. A veszteségek mind a szárazföldi haderő, mind a Luftwaffe állományát eredeti feltöltöttségük 30-40%-ára vagy még annál is kevesebbre csökkentették, a frontvonalbeli csapatokat pedig kimerítette az öt hónapja tartó szüntelen harc.
A Vörös Hadsereg azonban még ennél is rosszabb állapotban volt. Hadseregei darabokban voltak, miután hatalmas veszteségeket szenvedtek el az 1941 októberében Vjazmánál és Brjanszknál történt dupla bekerítésben.
Német katonák a szovjet határon
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
Hadosztályai néhány ezer főre csökkentek, többnyire alig képzett újoncokra, és mindenfajta felszerelésből hiány volt.
Míg a németek képesek voltak növelni páncélos jelenlétüket a keleti fronton 1941 szeptembere és decembere között, a szovjet páncélos erők ez alatt az idő alatt megfeleződtek. Ezzel elérkeztünk a következő tévhithez.
5. A szovjetek elsöprő számbeli fölénye
A náci propaganda előszeretettel alkalmazta a végeláthatatlan keleti hordák sokasága ellen harcoló német csapatok képét, ez azonban kizárólag a propaganda világában létezett.
A valóságban 1941-ben a szovjetek végig tiszta létszámhátrányban voltak. 1941. június 22-én a Balti-tenger és a Fekete-tenger között elterülő négy nyugati katonai körzet 2,3 millió emberrel rendelkezett, míg a tengelyhatalmak 4,5 millió emberrel támadtak a Szovjetunióra.
A Wehrmacht 3,35 millió embert összpontosított erre a célra, az utánuk következő legnagyobb erő a román hadsereg volt a maga 600 000 emberével, északon pedig a finnek 530 000 fővel csatlakoztak a hadjárathoz.
Amikor a Vörös Hadsereg 1941 decemberében Moszkvánál ellentámadásba lendült, a szovjet létszámhátrány még nagyobb volt.
A levéltárakban elérhető statisztikák szerint december 1-jén a szovjetek 576 500 katonát és 574 harckocsit tudtak bevetni a német Közép Hadseregcsoport ellen, amely ekkor 1,2–1,9 millió emberrel bírt 1800 harckocsi és rohamlöveg kíséretében.
A németek nem csupán háromszoros létszámbéli fölényben voltak tankok tekintetében, de a Moszkva közelében ellenük bevetett szovjet harckocsik csupán egyharmada volt modern T–34 vagy KV–1 típusú, a többi az addigra már elavult könnyű harckocsi kategóriába tartozott.
A háború további menete során a németek fokozatosan elvesztették számbéli fölényüket – az egyre növekvő szovjet ipari kapacitásnak köszönhetően –, de legfényesebb 1941-es győzelmeiket egyértelműen ennek birtokában aratták.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban](/ih0Ax/label/.cut-640x400/798.jpg)
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap