Kilenc elterjedt mítosz a Barbarossa-hadműveletről
2018. július 3. 17:38 Múlt-kor
Korábban
Óriási különbségek a két oldal veszteségei között a keleti fronton
Az évtizedek során az a kép rögzült a köztudatban, hogy a Barbarossa-hadművelet során elképesztő különbség volt a két hadakozó oldal veszteségei között. Nem ritkán olvasni teljesen alátámasztatlan, 10:1-es és 20:1-es arányokról szóló leírásokat is. A közelebbi vizsgálat azonban rávilágít arra, hogy ez csupán egy újabb mítosz, amely vélhetően a propaganda által kiszínezett német beszámolókon alapszik.
A Barbarossa-hadművelet és az 1940-es nyugati hadjárat összehasonlításakor láthatóvá válik, hogy a németek arányaiban súlyosabb veszteségeket mértek nyugati ellenségeikre, mint a szovjetekre. Az összes veszteség aránya az 1940-es nyugati hadjárat folyamán 19:1 volt a németek javára, míg a Barbarossa-hadművelet alatt 3,2:1 és 4,8:1 között alakult a németek javára. Ha a foglyul ejtett ellenséges katonákat nem számoljuk, akkor sem lesz magasabb a keleti front aránya a nyugatiénál: nyugaton 2,3:1 jön ki, keleten pedig 1,9:1 és 2,4:1 közötti arány, tehát legjobb esetben is körülbelül egyenlő arányúak voltak a nyugaton és a szovjetek körében okozott veszteségek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap