Kiemelkedő gátlástalanságuknak köszönhették sikereiket a Borgiák
2022. március 2. 14:21 Múlt-kor
Korábban
A dinasztiaépítő
VI. Sándor pápa a kezdetektől fogva arra törekedett, hogy megerősítse a családja befolyását Itáliában. A régi itáliai famíliák érthető okokból kevéssé örültek ennek. Hogy megelőzze a korábban gyakorlattá vált módszert, miszerint a római köznépet lázítják fel a népszerűtlen pápák ellen, törekedett arra, hogy a rómaiaknak a korábbiaknál lényegesen jobb életet biztosítson. Erőteljes eszközökkel számolta fel a bűnözést, amely élhetetlenné tett egyes városrészeket, és fontos középítkezéseket is indított.
A családjában a legfontosabb szerepet a Vanozzától született legidősebb fia, Cesare Borgia játszotta. VI. Sándor első intézkedéseinek egyike az volt, hogy bíborost csináljon a fiából, aki ekkor mindössze 18 éves volt. Öccse, Giovanni (vagy egyes forrásokban spanyol alakban Juan) világi pályára került, és megörökölte a Borgia család kedvéért feltámasztott Gandía hercege címet is. A pápai hadsereg parancsnokaként természetesen a család érdekeit szolgálta.
Ezt tette a szintén Vanozza által világra hozott Lucrezia Borgia is, akit mindössze 13 évesen adtak férjhez Pesaro urához, Giovanni Sforzához, megpecsételendő a két család közötti szövetséget.
Vanozza és VI. Sándor legkisebb fia, Gioffre is dinasztikus okokból kapott feleséget, Aragóniai Sanchát, a nápolyi király törvénytelen gyermekét. Amikor 1496-ban a pápa Rómába hívta a házaspárt, Sancha összemelegedett a 15 éves férjénél alighanem férfiasabb Giovannival és Cesaréval.
Talán ez vezetett ahhoz, hogy Giovannit 1497 júniusában meggyilkolták, miközben hazatért egy lakomáról. A holttestét átvágott torokkal és kilenc szúrással mosta ki a Tevere, az erszényében harminc arannyal. VI. Sándor mindent elkövetett a gyilkosa felkutatására, ám egyszer csak váratlanul leállíttatta a nyomozást.
A korabeli pletykák általában két indítékot említenek. Az egyik gyanúsított természetesen Cesare Borgia lett, akit nem elégített ki a bíborosi cím, és a bátyja helyére pályázott. Giovanni halála után a történelemben először fordult elő, hogy egy bíboros lemondjon a rangjáról, és így Cesare megkezdhette világi karrierjét.
A másik gyanúsított maga Gioffre, aki nem nézte jó szemmel, hogy a felesége a bátyjaival flörtöl. Az eset egyébként annyira megrontotta a két fél házasságát, hogy életük nagy részében külön éltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap