Kiállítással emlékezik az Olimpiai és Sportmúzeum a húsz éve elhunyt Papp Lacira
2023. november 6. 11:21 MTI
Időszaki kiállítás nyílt a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban a 20 évvel ezelőtt, 2003 októberében elhunyt háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László emlékére.
![kiállítás](/ih0Ax/article/main/.630x1260/64268.jpg?lavid=450222)
Kép forrása: MTI / Mónus Márton
Korábban
Az új generációk is megismerhetik a legendát
A megnyitón Szabó Lajos, a múzeum igazgatója kiemelte: a családdal közösen úgy gondolták, a kiállítással egyrészt azoknak a kortársaknak elevenítik fel a kiváló ökölvívó pályafutását, akik még látták élőben bokszolni, másrészt az is céljuk, hogy megismertessék Papp Lászlót, az embert azokkal, akik nem ismerhették.
Felidézte, hogy a kitűnő sportoló nagyon mélyről indulva, sokat küzdve jutott el a világ tetejére, majd edzőként is egy kiváló generációt, köztük olimpiai bajnokokat nevelt.
Emlékeztetett: a politika elvette tőle a lehetőséget, hogy a profi világbajnoki címért is ringbe szálljon, ennek ellenére végig magyar tudott maradni, és az 1956-os melbourne-i olimpia után meg sem fordult a fejében, hogy elhagyja a hazáját.
A kiállítás 11 tablón mutatja be Papp László versenyzői és edzői pályafutását, láthatók érmeinek másolatai, kitüntetései, valamint a bajnoki övei, köztük az az öv, amelyet halála után adományozott a Boksz Világszövetség (WBC) „a világ legjobb amatőr és hivatásos középsúlyú ökölvívójának”.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Ezen kívül megtekinthetők Papp László legfontosabb mérkőzéseinek tévéfelvételei, továbbá a Nehéz kesztyűk című film, amelynek főszereplője volt.
Szabó Lajos bejelentette, hogy az emlékkiállítás év végéig tekinthető meg a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban, utána pedig vándorkiállítássá alakul, és elviszik az országnak azokra a pontjaira, ahol élénk ökölvívóélet zajlik.
A család, a Papp László Budapest Sportaréna, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum és a Hungarikum Szövetség közös rendezvényének keretében Papp László unokaöccse, Rakonczai Imre egy fotót ajándékozott a múzeumnak, amely 1963-ban készült Madridban, és Pappot a Real Madrid futballistái, Puskás Ferenc, Alfredo Di Stefano és Gento társaságában ábrázolja.
A megemlékezés a Budavári Kamarazenekar koncertjével zárult a Papp László Budapest Sportarénában.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek / 12. A középkor és a kora újkor kultúrája (művelődés és írásbeliség a középkorban, romanika, gótika, reneszánsz, barokk)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/773.jpg)
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap