Kevesebb mint egy óra alatt vesztette el trónját Zanzibár szultánja
2024. augusztus 27. 20:20 Múlt-kor
„Nincs szándékunkban levonni a zászlónkat, és nem hisszük, hogy tüzet nyitnak ránk” – Zanzibár újdonsült szultánja, Khalid bin Barghash ezzel a határozott válasszal próbálta lerázni a briteket, akik mindent megpróbáltak, hogy elkerüljék a fegyveres összeütközést. A szultán azonban nagyot tévedett, a briteknek egy ponton túl elfogyott a türelme. 1896. augusztus 27-én reggel 9 órakor a brit haderő vezetője, Lloyd Mathews tábornok elrendelte a támadást. Nem sokkal azután, hogy hajóinak ágyúi tüzet nyitottak, a Zanzibár szigetén emelt szultáni palota lángokba borult.
Szultáni palota romjai a britek bombázása
Wikipédia / Richard Dorsey Mohun / Közkincs
Korábban
Khalid bin Barghash két nappal a konfliktus előtt, elődje Hamid bin Thuwaini szultán halálát követően lépett a trónra. Az elhunyt uralkodó unokaöccse, az akkor 29 éves Barghash azt remélte, hogy a britek elfogadják őt Zanzibár uralkodójának.
Reményeiben csalatkoznia kellett, mert a gyarmattartók mást szemeltek ki erre a posztra. A brit konzul Hamoud bin Muhammedben személyében találta meg azt a könnyen irányítható „bábot”, aki a legjobban képviselheti a brit korona érdekeit Zanzibárban.
A sziget az Indiai-óceánon, a kelet-afrikai Tanzánia (ekkoriban még Német Kelet-Afrika néven gyarmat) partjai mentén fekszik. Zanzibár 1890-ben vált brit protektorátussá egy, a Német Birodalom és Nagy Britannia között 1890-ben létrejött egyezmény értelmében. A sziget ellenőrzése a briteknek egyet jelentett kelet-afrikai gyarmataik feletti uralmuk megszilárdításával.
Zanzibár 1890 előtt még német fennhatóság alá tartozott (Wikipedia / Fotoarchiv des Deutschen Postmuseums, Frankfurt/Main / CC BY-SA 4.0)
Khalid bin Barghash augusztus 25-én költözött be a Zanzibár városában álló szultáni palotába. Miután világossá vált, hogy az angolok nem támogatják őt, csapataival együtt elbarikádozta magát az épületben azt remélve, hogy ezzel a határozott lépéssel elrettenti a sziget valós urait attól, hogy a fegyverekhez nyúljanak.
A britek azonban hajthatatlanok voltak és a kikötőben tartózkodó négy hajójuk augusztus 27-én végül akcióba lépett. A támadás szokatlan eredményt hozott, világrekord született.
A támadóknak ugyanis összesen 38 perc kellett, hogy szétzúzzák a szultán ellenállását és lezárják a nagyjából 500 zanzibári alattvaló életét követelő angol–zanzibári háborút, amelyet mind a mai napig a világ legrövidebb háborújaként emlegetnek a világtörténelemben.
Brit tengerészgyalogosok egy sérült zanzibári ágyúval a romos szultáni palota előtt (Wikipédia / Richard Dorsey Mohun / Közkincs)
Khalid bin Barghash-nak sikerült megszöknie a lerombolt palotából és a német konzulátusra menekülnie, ahonnan később Német Kelet-Afrikába távozott. A két napig tartó, tiszavirág életű regnálásával azonban ő is kiérdemelte, hogy neve bekerüljön a világ legrövidebb ideig uralkodó királyai közé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban tegnap
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők tegnap