Kétezer éves marhahúslevesre bukkantak egy kínai sírban
2016. december 20. 09:24
Különös leletegyüttes került elő egy, a Csou-dinasztiából származó kínai sírból: egy adagedényben jól megőrződött, a vizsgálatok szerint bizonyára megfőzött szarvasmarha mellső lábszárának csontjaira bukkantak a kínai régészek. Természetesen akár egy ősi „pörköltről” is szó lehet, azonban sáros vízzel teli edényben lévő maradványok miatt a kínai média azonnal levest emlegetett.
Korábban
Az előzetes elemzések a Kína Honan tartományának középső részéből előkerült, agyagból készült főzőedényt a Csou-dinasztia kezdetére helyezik, vagyis közel kétezer éves lehet. A december 13-án, egy ősi sírban feltárt lelet pikantériája abban rejlik, hogy a vizsgálatok szerint megfőzött, szarvasmarha-lábszárcsontokat rejtett az agyagtálban lévő sáros víz.
Vu Csecsien, Honan (Henan) tartomány kulturális és régészeti intézetének munkatársa elárulta, a különös leletre Hszinjang város mellett találtak. A jelenleg mintegy 7,3 milliós nagyváros egykoron a Csou-ház fővárosa volt. A régész elmondta, amint rábukkantak az állati csontokkal teli főzőedényre, rögtön továbbították a laborba, ahol a tüzetesebb vizsgálata még most is tart.
A sírban, amely a mellékletek alapján minden bizonnyal egy arisztokratáé lehetett, számos agyagedényt találtak. Vu szerint elképzelhető, hogy az edényt valóban étel tárolására alkothatták, úgy véli, a halott számára készült az egykoron bizonyára ízletesebb marhahúsleves. Ugyanakkor azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy a halotti tor során levágott állat maradványaival van dolgunk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.