Kerámiazsetonokat tártak fel a Port Arthur-i fegyház udvarán
2016. január 22. 12:29 Pallag Zoltán
Ausztrál régészek a tiltott szerencsejáték első fizikai bizonyítékát tárták fel az egykori Port Arthur-i fegyház udvarán Tasmániában. Az egykori börtön ma világörökségi helyszín és az ország legkeresettebb turistacélpontja. Január 5-én például 4785 látogató kereste fel, igaz ebből 2477 a Golden Princess óceánjáró utasa volt. A helyszínen jelenleg is folynak a régészeti munkák, amelyek főleg az egykori börtönudvarra fókuszálnak.
Korábban
A régészek lépésről lépésre haladnak az ásatással az 500 négyzetméteres területen a fegyház ikonikus főépülete mögött. Az ott dolgozó Richard Tuffin régész a Mercury ausztrál lapnak elmondta, hogy az egykori börtönlakók által készített ólom- és kerámiazsetonokat tártak fel, amelyek most először támasztják alá az elítéltekről keringő történeteket, miszerint a börtönben szerencsejátékokat űztek és kereskedtek.
„A hivatalos történet szerint az elítéltek nem játszottak hazárdjátékot – ezt szigorúan ellenőrizték – de maguktól az elítéltektől tudjuk, hogy feketekereskedelmet folytattak maguk között a szolgáltatásokkal és a fejadagokkal, és a szerencsejáték is ennek volt a része” – mondta Tuffin. „Jó, hogy ezt a hivatalos történelem mellé tudjuk helyezni” – tette hozzá. Az ólmot a fegyház épületének másik részéből csenték, kör- vagy négyzetalakban megformázták, kis rovátkákat vágtak belé, és így már használhatták is fizetőeszközként. A kerámiazsetonokat tálakból, edényekből vágták ki.
Tuffin elmondása szerint a feltárás helyszínén az elítéltek fürdője, mellékhelyiségei, nappali tartózkodói voltak egykor, amelyek most betekintést engednek a fegyencélet mindennapjaiba. „A reggeli gyülekezőn a fegyenceknek meg kellett mutatniuk a tiszta kezüket, fel kellett tűrniük a nadrágszárat, hogy megmutathassák a tiszta lábukat és természetesen a tiszta arcukat. A tetsük többi részével vasárnapig nemigen törődtek. Ez volt az a hely, ahol a napi tisztálkodás zajlott” – mondta a régész. És itt mehetett a tiltott szerencsejáték is.
Azok az elítéltek, akik éppen nem dolgoztak a börtönön kívül, nagyrészt itt tartózkodtak, erős felügyelet alatt. A régészek nemcsak zsetonokat, de többek között agyagpipákat, gombokat, szögeket, üvegpalackokat is találtak a területen, amelyek, akár csak a többi lelet, az 1860-as és az 1870-es évekből származnak. A most feltárt épületeket a 19. század utolsó évtizedeiben bontották el. Port Arthur települése 1830-ban épült ki, 1833-tól ide szállították a legkomolyabb bűnökért elítélt brit bűnözőket. A börtönt 1855-ben kibővítették, 1877-ben zárták be. Az ásatásokat márciusig tervezik folytatni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap