John Smith, az „Öreg indián” tíz lélegzetelállító portréja
2018. július 17. 13:12 Múlt-kor
1922. február 6-án Minnesota állambeli otthonában örökre lehunyta szemét John Smith, avagy indián nevén Ga-Be-Nah-Gewn-Wonce (ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy „Kérgesedő Hús”), akit ekkor már csak úgy emlegettek, mint az „Öreg indián.” Az elnevezés nem véletlen, ugyanis a korabeli közvélemény úgy tartotta, hogy a csipeva törzshöz tartozó idős férfi ekkor már túl volt a 137. életévén.
Korábban
Smith elképesztően magas kora természetesen korántsem bizonyos (a világtörténelem bizonyíthatóan legöregebb embere – az 1997-ben elhunyt francia asszony, Jeanne Calment – 122 évig élt). Pontos születési dátumára vonatkozóan nem rendelkezünk írott forrásokkal, így lényegében csak szóbeli elveszélésekre és találgatásokra alapozhatunk.
A rendkívüli életkor hírét minden bizonnyal az arcán kialakult, látványosan erős ráncoknak köszönhette. Hogy ez nyilvánvaló túlzásnak minősíthető, egy neki tulajdonított idézet is megerősíti. Egy Paul Buffalo nevű férfi ugyanis arról számolt be, hogy amikor még fiatalon találkozott az Öreg indiánnal, Smith úgy emlékezett, hogy „hét vagy nyolc vagy kilenc vagy tíz éves” volt, amikor „lehullottak a csillagok.”
Az általa felidézett csillaghullás a kutatók szerint a Leonidák meteorraj 1833-as megjelenésére vonatkozik, amely jelenség időpontja fontos igazodási pont volt az amerikai őslakosok körében a 19. század folyamán. Amennyiben Buffalo beszámolója – és Smith visszaemlékezése – hiteles és pontos, úgy az Öreg indián a századik életéve környékén járhatott 1922-es halála idején.
Természetesen már a kortársak között is voltak, akik szkeptikusak voltak Smith matuzsálemi korával és állítólagos 1785-ös születési évével kapcsolatban. Az indián törzsek szövetségi elismerésével foglalkozó kormánymegbízott, Ransom J. Powell például úgy nyilatkozott, hogy a férfi arca egy bőrbetegség következtében nyerte el jellegzetes kinézetét és Smith „mindössze” 88 éves volt 1922-ben.
Akárhogy is volt, annyi bizonyos, hogy Smith életének túlnyomó részét Minnesota erdeiben töltötte és halászatból tartotta fenn magát. Alig négy évvel halála előtt látogatott először el egy nagyvárosba, amikor Minneapolis és Saint Paul ikervárosait kereste fel. Néhány hónappal később egy chicagói autókiállításon is részt vett, majd visszatért kedvelt erdőibe.
Nyolc alkalommal nősült meg, de egyetlen gyermeke sem született. Volt azonban egy örökbefogadott fia, Tom Smith akinek házában utolsó hónapjait töltötte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.