Meglovasítottak egy adag ősi indián nyílmérget Hollandiában
2018. július 6. 13:34 MTI
Nagy erőkkel keresi a holland rendőrség azokat a tolvajokat, akik Leiden város múzeumából elloptak egy széfet, amely egy adag, dél-amerikai indiánok által vadászathoz használt ősi nyílmérget rejtett.
Korábban
A tolvajok a leideni Rijksmuseum Boerhaave, a holland nemzeti tudományos és orvostudományi múzeum melléképületébe törtek be szerdára virradóra és ellopták a hűtőszekrény nagyságú, szabadon álló széfet, amelyben az ősi nyílmérget üvegcsében őrizték.
„Ezt a curarénak nevezett nyílmérget Dél-Amerikában használják állatok megölésére. Egy gyűjtemény részeként ajánlották fel nekünk nemrég, de úgy döntöttünk, hogy nem akarjuk a gyűjteményünkben látni. Ezért zártuk be a széfbe, biztonságosan meg akartuk semmisíteni” – mondta Amito Haarhuis, a múzeum igazgatója.
A méreg már eléggé kiszáradt, olyan mint „egy kicsiny barna kockacukor”, amelyet egy vörös felirattal ellátott ősi üvegcsében tároltak, a feliraton a curare szó olvasható. A lakossághoz intézett felhívásában a rendőrség azt írta, hogy „nagyon mérgező anyagról van szó, amely halált okozhat”, és felszólítottak arra, hogy ha valaki megtalálja, ne érjen hozzá, hanem értesítse őket. Haarhuis elmondta, semmi nyom nem utal arra, ki vihette el a széfet, amelyben a méreg mellett csekély készpénz is volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap