Jelentős lépést tettek a kihalt dodó feltámasztása felé

A 17. században kihalt, röpképtelen dodó feltámasztásának és természetes élőhelyére való visszatelepítésének legújabb lépéseiről számolt be egy amerikai biotechnológiai vállalat. A dallasi székhelyű Colossal Biosciences kutatói egy újonnan kifejlesztett mesterségesintelligencia-platform segítségével azonosították azokat a genetikai mintázatokat, amelyek a madár jellegzetes csőrének és koponyájának kialakulásáért feleltek.

A kutatócsoport tájékoztatása szerint a madár genomjának elemzése elérte a 95 százalékos készültséget, miközben sikerült lerövidíteniük a génmódosítások teszteléséhez szükséges időt is.

A tervek alapján a dodó egyedi anatómiai vonásait a faj legközelebbi élő rokona, a Délkelet-Ázsiában honos, zöldes és rezes tollazatú sörényes galamb sejtjeibe juttatják majd be. Mivel a fosszilis leletekből kinyert ősi DNS mindig töredékes, a genetikusok mindössze egyetlen teljesebb genomból gazdálkodhattak, ami megnehezítette az egyedi és az általános variációk szétválasztását. A cég texasi telepén a sörényes galambok állománya időközben 36 egyedre nőtt, biztosítva a szaporodásbiológiai és genetikai vizsgálatokhoz szükséges állatállományt.

A kihívás áthidalására a szakemberek kifejlesztettek egy GenoMorph elnevezésű mesterségesintelligencia-rendszert. Beth Shapiro, a vállalat tudományos vezetője kifejtette, hogy az algoritmus több mint 70 ma élő madárfaj koponya- és csőrfejlődését elemezte, megtanulva az ezek formáját szabályozó genetikai kapcsolók működését. A technológia több százezer lehetséges módosítás közül egy nagyjából 2300 tételből álló jelöltlistát állított össze, amely a csőr méretéhez és formájához köthető. Ezeket a célpontokat a kutatók jelenleg laboratóriumi körülmények között ellenőrzik, felkészülve a madársejtek pontos szerkesztésére.

Ben Lamm, a biotechnológiai cég vezérigazgatója kiemelte, hogy a biotechnológiai munka mellett szorosan együttműködnek Mauritius kormányával és helyi természetvédelmi szervezetekkel. A madár visszatelepítéséhez elengedhetetlen a sziget ökoszisztémájának helyreállítása, amely magában foglalja az invazív ragadozók visszaszorítását és az eredeti növénytakaró rehabilitációját.

A szakember hangsúlyozta, hogy a madarak szabadon engedésének helyszíneit csak az ökológiai előkészületek és a helyi lakossággal folytatott egyeztetések lezárulta után jelölik ki. Bár a kikeltés pontos céldátumát még nem hozták nyilvánosságra, a projekt a gyapjas mamut, az erszényesfarkas, a kék lóantilop és az óriásmoa visszahozatalát célzó tervek sorába illeszkedik.

A mintegy egy méter magas, fészkét a talajra építő és akár 23 kilogrammos tömeget is elérő dodó az ember okozta fajkihalások legismertebb szimbólumává vált a modern történelemben. Az Indiai-óceánban fekvő Mauritius szigetén évezredeken át ragadozóktól mentesen élő madár nem alakított ki félelmi reakciót, így amikor a 16. században megjelentek az első európai tengerészek, a faj teljesen védtelennek bizonyult.

A holland telepesek vadászata mellett az általuk behurcolt invazív állatok, különösen a patkányok, disznók és majmok jelentettek végzetes veszélyt a földön fészkelő állatok tojásaira és fiókáira. A faj pusztulása rendkívül gyorsan ment végbe: az utolsó élő példányt 1662-ben látták, mindössze néhány évtizeddel a sziget emberi gyarmatosításának megkezdése után.

A modern természettudomány és a történeti ökológia számára a dodó sorsa a szigeti ökoszisztémák sérülékenységének klasszikus mintapéldája maradt. A faj a populáris kultúrában is mély nyomot hagyott, alakja Lewis Carroll híres meseregényében, az *Aliz Csodaországban* lapjain is felbukkant. A 20. század során a tudományos diskurzusban a visszafordíthatatlan pusztulás jelképeként emlegették, a korszerű molekuláris biológia és a génszerkesztési eljárások azonban új megvilágításba helyezték a kihalt fajok helyreállításának lehetőségeit.