Iszlám érméket rejtett a viking pajzsdudor
2015. március 3. 13:16
2014 augusztusában egy fémdetektoros hobbirégész viking kori kardra bukkant Norvégia középső részén, Trondheimtől délre, a skauni mezőn. A középkori leletet azóta régészek is vizsgálták és több érdekes információt is megosztottak a közvéleménnyel, ám tulajdonosa kilétét nem sikerült felfedni.
Korábban
A trondheimi Természettudományi és Régészeti Múzeum (NTNU) szakemberei 950-re datálták a kardot, s a vizsgált leletanyagban egy pajzsmaradványt is sikerült azonosítani. "Fogalmunk sincs, hogy kié lehetett a fegyver, annyit tudunk róla, hogy világlátott ember volt" - közölte Ingrid Ystgaard, a múzeum régésze.
A radiográfiai vizsgálat szerint a kard élén egy felirat látható, amely arról árulkodik, hogy a fegyvert Skandinávián kívül gyártották. Az olyan kardok, amelyeket felirattal láttak el, nagyon ritkák voltak a korban, s magas minőséget képviselnek, hacsak nem másolatok.
A pajzsdudorban (umbo) egy bőrerszény volt, amelyben számos iszlám érme rejtőzött - szakértők szerint ez egy újabb érv amellett, hogy a pajzs tulajdonosa sokat utazhatott kontinensszerte. Az egyik magyarázat szerint az érmék a mai Spanyolországból származhatnak: miután az arabok (mórok) Tárik vezetésével 711-ben meghódították az Ibériai-félszigetet, a 800-as években a norvég vikingek is elárasztották a területet, s végigrabolták a spanyol városokat.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
De az is elképzelhető, hogy az érmék a volgai kereskedelmi utakon keresztül jutottak a mai Norvégiába. A 9. század végére a varég befolyás fontos tényezővé vált a kelet-európai kereskedelemben, hiszen a fontos víziutakon, köztük a Volgán és a Dnyeperen elsősorban az ő hajóik szállították az árukat - talán éppen érmékkel fizethettek a rabszolgákért, a szőrméért vagy éppen a rozmáragyarért.
Az archeológusok szerint számos jel árulkodik arról, hogy a sír, ahonnan a kard is előkerült, viking harcosé volt. Azontúl, hogy kardjával és pajzsával együtt temették el, a pajzsdudoron vágásnyomok (kardé vagy harci baltáé) láthatók. Az, hogy a férfi harc közben esett el, vagy természetes úton hunyt el, egyelőre nem tudni, ahogy azt sem világos, ki volt és mit keresett Skaunban.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 4. A világgazdaság a 20. században (világgazdasági válság, európai integráció, globális világ ellentmondásai)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/766.jpg)
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap