2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Interaktív programokkal várja vendégeit a BFZ az Aquincumi Múzeumban

2024. június 4. 13:20 MTI

A BFZ Zenei vásárán és családi napján minden órában kezdődik kamarakoncert, a zenekar gyerekeknek szóló koncertformái és kezdeményezései is bemutatkoznak.

BFZ
A Budapesti Fesztiválzenekar 2. TáncTábora Hollókőn 2018-ban – illusztráció (Facebook / BFZ – Budapesti Fesztiválzenekar)

Ingyenes zenei programokkal, kézműves foglalkozásokkal, tánccal és zenével várja a családokat a Budapesti Fesztiválzenekar június 15-én Budapesten, az Aquincumi Múzeumban.

A BFZ Zenei vásárán és családi napján minden órában kezdődik kamarakoncert, a zenekar gyerekeknek szóló koncertformái és kezdeményezései is bemutatkoznak, köztük a Kakaókoncert, amelynek célja, hogy mesélős formában szerettesse meg a gyerekekkel a komolyzenét.

A Zenevár elnevezésű zenei nevelési program mellett az interaktív Hangszerkóstolón a BFZ muzsikusainak segítségével kézbe lehet venni a hangszereket és meg lehet szólaltani azokat.

A SZETT Egyesület művészei kézműves foglalkozásokat tartanak, a nyomozó kedvű gyerekek a múzeum egész területén kereshetik a zenei tárgyú keresztrejtvény elrejtett kérdéseit.

Felcsendülnek barokk művek, elhangzik Dvorák egyik vonósnégyese, és fellép a Fesztiválzenekar kedvelt népzenei triója, Kádár István, Szabó András és Fejérvári Zsolt, a produkcióhoz néptáncoktatás is csatlakozik.

Zenélnek a BFZ ütőhangszeres művészei, a zenekar rézfúvósai pedig a dzsessz irányába kalandoznak.

A Fesztiválzenekar céges partnerei a fenntarthatósághoz kapcsolódó programmal készülnek.

A látogatók elektromos autókat próbálhatnak ki, a gyerekek zöldségekből faraghatnak formákat és megkóstolhatják a legváltozatosabb salátakeverékeket.

A BFZ standjánál a 2024-25-ös évad bérletei és koncertekre szóló jegyek is megvásárolhatók lesznek, de elérhető lesz a búcsúzó jubileumi évad emlékalbuma és a nemzetközileg ünnepelt, új Eroica-felvétel is – áll a közleményben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár