II. Ramszesz templomára bukkant Egyiptomban egy cseh expedíció
2017. október 17. 10:05 MTI
II. Ramszesz egyiptomi fáraó uralkodásának idejében (Kr. e. 1279-1213) épült, eddig ismeretlen templomot fedeztek fel cseh régészek az egyiptomi Abu-Szírben - közölte a prágai Károly Egyetem bölcsészettudományi karának egyiptológiai intézete.
Korábban
A cseh régészek egyiptomi engedéllyel kutatnak a Kariróhoz közeli abu-szíri lelőhelyen. Miroslav Bárta, a cseh régészcsoport vezetője szerint eddig ez az egyetlen, II. Ramszeszhez bizonyíthatóan kötődő vallási építmény a gízai Abu-Szír és Szakkara óegyiptomi lelőhelyeken.
A feltárt templom alapja 32-szor 51 méteres. Az épületbe, amelynek közepén udvar található, téglából épült széles úton lehetett bejutni. Az udvar végén emelkedik a kőből épített, három teremre osztott szentély, amelynek falain több helyen freskók, festmények maradványai láthatók. A templom két oldalán kisebb raktárak állnak.
A homokból kiásott épületmaradványokat a jövőben a szakértők tüzetesen megvizsgálják, hogy megállapíthassák a templom építésének idejét és rendeltetését. A cseh régészek, akik közül Miroslav Verner világhírnévre tett szert, az 1980-as évek óta kutatnak Egyiptomban, már több jelentős lelet fűződik a nevükhöz.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Egész Európában népszerű volt a középkorban a legendás Artúr király kultusza tegnap
- A gyertyák csonkig élnek – így élte meg Márai Sándor a 20. század viharait tegnap
- Nem működött a kivéreztetés taktikája Verdunnél tegnap
- A műkritikusokat is átverte az ecsetet ragadó csimpánz tegnap
- A fal túloldalán: a Roosevelt-ház erős asszonyai tegnap
- A legenda szerint férfiak kezében balszerencsét hoz a híres Koh-i-Noor gyémánt 2021.02.20.
- A középkor hálószobatitkaitól a másnaposság elleni tojásig – ezek voltak a hét legizgalmasabb cikkei 2021.02.20.
- Balszerencsés volt a szerelemben II. József, a „kalapos király” 2021.02.20.















