Így sörözött a magyar a XX. század hajnalán
2020. augusztus 7. 17:47 Múlt-kor
„Bárki, aki sört iszik, gyorsan elalszik, aki pedig alszik, nem követ el bűnt, és beléphet a mennyek országába! Ennél fogva igyunk bátran sört!” – mondta egyszer állítólag Luther Márton. A folyékony kenyér már közel 9 ezer éve boldogítja az embert, habár az első sörök még korántsem hasonlítottak a maiakra. Az ókori egyiptomiak vallási szerepet tulajdonítottak neki (a részegség közelebb vihet az istenségekhez), míg Hippokratész a habos alkohol gyógyhatásait emelte ki. Rómában a borfogyasztás terjedt el, míg a sört a barbárok italának tartották, a középkor hajnalán főként a szerzetesrendek készítették. A magyarok sörfogyasztása, valamint a nagyipari sörgyártás a XIX. század utolsó harmadában, valamint a XX. század elején előretört a borfogyasztás kárára, amihez azért hozzájárult a hazai borászatot tönkre tevő filoxériajárvány megjelenése is. A bor ára ugyanis addig igen alacsony volt, ám mivel a hazai borvidékek hatalmas aránya jelentett csődöt, az értékes nedű ára meredek emelkedésnek indult, ami pedig a sör javára billentette a mérleg nyelvét. A négy nagy fővárosi sörgyár révén a filoxéria után az első világháború éveiig megduplázódott a sörtermelés. A korabeli sörözések hangulatát a Fortepan képeivel élhetjük át.
Korábban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap