Így nézett ki a skót néni, akit 300 éve boszorkánynak kiáltottak ki
2017. november 7. 09:36
A jeges ölelésű sátán magáévá tette az idős skót asszonyt, aki „bevallotta” ezt az 1704-es bírósági tárgyaláson. Mielőtt máglyára ítélték volna Lilias Adie meghalt a börtönben, így nem égették el, csupán elföldelték. Később kihantolták, és lefényképezték a koponyáját, amely nem sokkal később szőrén-szárán eltűnt. A képek alapján most elkészült a digitális arcrekonstrukció. Minden bizonnyal az egyetlen, amely „boszorkányról” készülhetett, hiszen a legtöbb földi maradvány porrá lett.
Korábban
A skóciai Torryburn falu lakóját, Lilias Adie-t 1704-ben idézték be a bírák elé. Boszorkánysággal vádolták. A tárgyalás során – gyaníthatóan némi ráhatás eredményeképpen – részletesen elmondta, miként látogatta meg őt az ördög három évvel azelőtt, egy tikkasztó júliusi éjjelen, néhány órával napfelkelte előtt. A gonosz egy búzakéve mögé vezette őt, az egyik kezét a fejére helyezte, a másikkal pedig a talpát érintette meg, majd arra kérte őt a sátán, hogy tagadja meg keresztségét. Ezt követően magáévá tette az asszonyt. Mint a bíróságnak elmondta, az ölelése jeges volt. „A bőre hideg volt, a színe pedig sápadt fekete, kalapot viselt, a lábai borjúéra emlékeztettek.” Később, a hold fényénél újra és újra találkoztak.
Adie még a börtönben elhunyt, azt megelőzően, hogy máglyahalálra ítélték volna. Holttestét a falu körüli sáros talajban földelték el, a sírhant tetejére pedig egy hatalmas méretű követ helyeztek. Ez utóbbit azért, mert így kívánták biztosítani, hogy a boszorkány a földben is maradjon, valamint hogy az ördög elengedje a testet. A sátánról ugyanis azt tartották, hogy képes újból életet lehelni a holtakba, főként a boszorkányokéba, hogy újból magáévá tehesse őket.
Több mint egy évszázaddal később Lilias-t kihantolta néhány vállalkozó kedvű helyi lakos, hogy eladják a St. Andrews Egyetemnek. A kutatók lefényképezték a különleges leletet, amely meglepő gyorsasággal eltűnt, és azóta sem tudják, merre lehet. A képek nemrégiben kerültek a Dundee Egyetem munkatársa, Christopher Rynn törvényszéki képalkotó kezébe.
A koponyafelvételek alapján Rynn egy részletes arcrekonstrukciót készített a tragikus sorsú asszonyról. Minden bizonnyal ez az egyetlen fennmaradt ábrázolása egy skót „boszorkánynak”, hiszen a legtöbbet máglyára állították, a koponyájuk pedig hamuvá lett. Az arcrekonstrukción egy kedves öreg hölgyet láthatunk, akiről azonban pontosan lehet tudni, hogy okos és a halál kapujában is leleményes volt. A kihallgatásán a szájába adott, önmaga ellen történő vallomás mellett volt annyi lélekjelenléte, hogy az állítólagos boszorkánygyűléseken résztvevő társairól azt mondta, hogy nem tudná őket felismerni, mivel álarcot viseltek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Kádár](/ih0Ax/label/.cut-640x400/211.jpg)
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)