Így cserélt barátként kávét és dohányt a két ellenség
2018. május 18. 16:52 Jeki Gabriella
Korábban
Dohány kontra kávéellátmány
Alexander Hunter, egykori konföderációs katona 1905-ben megjelent visszaemlékezéseiben érdekes történeteket taglal a harctéri barátkozásról. Lévén amerikai állampolgárok harcoltak egymással, ezért gyakran alakultak ki furcsa, néha vicces és nem ritkán baráti találkozások a kék és szürke egyenruhába öltözött katonák között.
„1863 augusztusának második felében parancsot kaptunk, hogy készüljünk fel, mert kora reggel őrségbe kell mennünk” – írja. – „Az emberek a kései órákig az élelemadagjaik sütögetésével és a felszerelésük tisztogatásával foglalatoskodtak. Mielőtt a felkelő nap elűzte volna a ködöt, a század szorosra zárt négyes oszlopban menetelt lefelé az úton. Minden egyes őrhelyen egy őrmester és egy osztag katona maradt. A század több mérföld hosszúságban szétszóródott a folyóparton, hogy őrködjön. A feladata a Rappanhannock folyó túloldalán állomásozó ellenség szemmel tartása volt. Másnap osztagunk, amelynek parancsnoka Joe Reid őrmester volt, leballagott a partra...”
A virginiai származású katona visszaemlékezésében pontosan rögzítette a folyóparton lezajlott beszélgetést is. Johnny Reb (szó szerinti fordításban Lázadó Jancsi, amely a konföderációs katonák elnevezését takarta) tagolva átkiabálta a nevét a Rappanhannock vizén, majd hozzátette kérését, miszerint a másik oldalon ne lőjjenek. Az unionisták parancsnoka, Joe Reid visszakiáltott egy „rendben”-t. És ekkor kezdődött a következő beszélgetés:
– Hová tartozik?
– A Fekete Ló lovasezredhez. És ti kik vagytok?
– A Második Michigani lovasezred.
– Gyertek ki a partra, és mutassátok magatokat. Nem fogunk tüzelni.
– Becsületetekre, Johnny Reb?
– Becsületünkre, Billy Yank (az uniós katonákat szó szerinti fordításban Jenki Vilinek is hívhatjuk).
A párbeszédet cselekvés is követte, és megindult a vízpart felé a kékkabátosok jókora osztaga, miközben a déli, szürkébe öltözött katonák is ugyanezt tették. Az előbbiek szinte azonnal a másik fél dohánytartalékai iránt érdeklődtek, amelyből bizony jelentősen megcsappant a készletük a harcok során. Miután a szürkéknek bőségesen akadt dohányuk, a kékeknek pedig a másik oldalon hiánycikknek számító kávéból és cukorból, ezért szinte azonnal baráti és mindkét félnek kölcsönösen kedvező csereüzletet kötöttek. A történet azonban nem ért itt véget.
Amikor az északiak megkérdezték a délieket, hogy szeretnének-e pár újságot, azok igennel feleltek. A folyón való átszállítás módja azonban komoly fejtörést okozott a katonáknak. Ám az északiaknak volt egy ötlete. „A déliek kíváncsian figyelték a másik parton összeverődött csapatot, és közben azon töprengtek, hogy miképpen küldenek át a találékony északiak egy papírköteget a csaknem kétszáz méteres folyón” – írja Alexander Hunter. – „Eközben mindenki kiötlötte a maga elképzelését.”
Az egykori konföderációs katona visszaemlékezésében részletesen beszámol a találgatásokról is. Egy déli úgy gondolta, hogy az északiak nyilakkal fogják átlőni az újságokat, míg mások szerint egy becsomagolt ágyúgolyó átlövése lehet célravezető. A felvetéseket nagy kacagások kísérték, majd mintegy mellesleg megjegyezték: „Itt pusztuljak el, ha ezek a jenkik nem a világ legeszesebb emberei!”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.